Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Váradi-Szitha Ábel: „...Telitett tér, álló idő..."

meghatározásoknál, mint a „transzcendens miszticizmussal kevert naturalizmusféle",21 a buddhizmus egy stabilabb és átláthatóbb értelmezési területet tud megnyitni a Tücsökzene recepciójában, rávilágítva, hogy a „dolgok" „lelkesítésében" érdekelt panteizmus például aligha alkalmazható retorika az én nyelvi „lelketlenségének" felismerését feltárulni hagyó olvasat számára.22

Kiindulási pontként Szabó Lőrinc egy Tücsökzenéhez készített sémája kínálja magát, amelyet Kabdebó Lóránt tett közzé 1980-ban megjelent, Szabó Lőrinc háború utáni költészetét elemző kötetében.23 A séma a „tücsköt" - mint a Tücsökzene versét - a térrel és az idővel azonosítja, mégpedig a képzelet lírájához hűen nem magát a teret és az időt tematizálva, hanem azok elképzelhetőségét. A tér el- képzelhetősége, amely „folytonos kiterjedés, továbbmozdulás", lesz a Tücsökzenének az a dimenziója, amelyik a névbe és formába zárt én felszámolásának médiumaként válik majd értelmezhetővé a versekben (mint például a 277. A boszorkány Tér című versben, ahol a tágas térben veréb az „egyén", míg szűk térben az „egyén" egér, vagy a 269. Egyszerre mindenütt címűben, ahol az én konstrukció jellege erősödik fel a metaforák sorában: gép, ház, birodalom; majd üdvtörténeti dimenzióba íródik: „[...] számomra nincsen üdv, / míg egyszerre nem leszek mindenütt."). Az idő képzete ehhez képest az elképzelt tér átél- hetőségének korlátozottságából jön létre, olyan módon, hogy ameny- nyiben a tér egy bizonyos pontjával azonosul az én, akkor annak mozognia is kell ebben a térben, és a séma szerint ez az idő maga, amely a tér teljes átélése esetén „megszünteti az időt (nem kell, sőt nem lehet mozdulni, minden megvan, egyszerre s mindenütt ott van!)". A séma ezen állapot átélését „autoszuggesztióval" tartja elérhetőnek, amelynek központi eleme egy már elért állapot szuggerálása:

ban, amikor az időtlen békét a mindenségben fedezi föl." Lásd RAba György, Szabó Lőrinc, Akadémiai, Budapest, 1972, 141-142.

21 SziGETiJózsef, Magyar Ura 1947-ben = Uő„ Irodalmi tanulmányok, Európa, Budapest, 1959,210.

22 Vö. Rába György, Szabó Lőrinc harmadik korszaka = Újraolvasó, 218-220. Ahol Szabó Lőrinc „panteisztikus személyiségvesztésé"-ről beszél. Lásd Uo„ 220.

23 Kabdebó, Az összegzés ideje, 551-552.

„..Telitett tér, álló idő..." / 359