Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Kabdebó Lóránt: „egy Költő Agya"
Isten és a világ rádióelőadásához69 hasonló értelmezéssel építi költészetének pályaképébe: Ateista verset még nem írtak; s ahogy a modern fizika sugárzássá differenciálja az egész anyagi világot, úgy finomul szellemmé a földi matéria sok tüntetőén materialista költeményben. A szerelemben és minden misztikumban mindig istennek vagy isten modifikációinak a mágnese borzongatja a költők idegeit. Még esetleges kételyük, lázadásuk és panteista önistenítésük is csak új és rejtettebb kísérlet a csöndes vagy rettentő titok, az igazság megközelítésére és megvilágítására; s ebben is nem egyszer filozófusoknak és egyházatyáknak a rokonai.70 Ekkor már a „jóság és csoda" „jóságos csoda'-ként - átigazítva - jelenik meg, s elismétli az 1928-as döbbenetét: Az uccán néha megállók s riadtan nézem, amit sohase láttam eddig: [...]- mely „testtelen mozgások szent ereje", és amely majd utolsó versében71 összegeződik: „Bár meg se moccan, rohan minden út." A második személyiséglátomás főműve, a Tücsökzene is visszavezethető az 1927-1930 közötti versuniverzumra, amelyet Szabó Lőrinc kitaszít a köteteiből egészen a Harc az ünnepértig. Még ott is csak felvázolni, gúzsba kötve megjelentetni tudja, inkább tudományfilozófiai metafizikájában megvalósítva, de nem kiszabadítva a derűt magára öltő spiritualitás költői megjelenítéséig.72 69 Szabó Lőrinc, Materializmus = Szabó Lőrinc Összes versei, 246-248. 70 Szabó Lőrinc, Irodalmi tanulmányok, előadások, kritikák, sajtó alá rendezte, jegyzetek, utószó Kemény Aranka, Osiris, Budapest, 2013, 566. 71 Szabó Lőrinc, Tücsökzene, 370, Holdfogyatkozás. 72 Szabó Lőrinc, A hitetlen büntetése, Budapesti Szemle, 1937. dec. (721. sz.), 346- 348; = Uő., Harc az ünnepért, 85-87. A vers kettős megítélését mutatja egyrészt a hitetlenséget hangsúlyozó tanulmány - Tornai József, „A győztes igazság?" (Szabó ,egy Költő Agya" / 31