Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Szávai János: Verlaine a szemináriumban
az esik személytelenségét próbálja átvinni a költő a maga belső világába, nincsen alany, nem én könnyezem, hanem csak könnyezik, ahogyan esik. Az én feloldása, ha nem is teljes eltüntetése a költő célja itt. Verlaine felütése egy hasonlat, amely belül indít, azután fordul kifelé: úgy könnyezik a szívemben, ahogyan a városra hull az eső. A második strófában még a külső világot látjuk, de azután végérvényesen befelé fordul a versbeszélő, és a minden strófában egyszer visszatérő szív keserveivel folytatja és zárja. A hangzóvilág Verlaine-nél teljesen koherens, pl, ahol lehet, ha nem, akkorp, illetve r, ami, ha akarjuk, hangutánzásnak is elfogadható, mint az esőcseppek puha vagy keményebb koppanása a földön és a tetőkön. Az első verzióban a fordító meg sem próbálkozik a lehetetlennel, másféle megoldást keres. Az indító szójáték, a személytelenség kísérlete eltűnik: Halk sírás a szívem /s eső sír kinn az utcán. A szív, akár az eredetiben, háromszor ismétlődik, mellette olyan kifejezések dominálnak (bágyadva, szelíden, szenvedő, nyomorultan, vergődő), amelyek egyértelművé teszik a magyar vers atmoszféráját. így az 1926-os szöveg a melankolikus, vagyJean-Pierre Richard szavával a fád Verlaine-t idézi, jó és rossz elszállt a múltban, mondja a vers kulcspozícióban lévő utolsó előtti sora, nincsen többé választás, azon már túl vagyunk, csak az adott helyzet van: vergődöm nyomorultan. Megemlítendő, hogy Verlaine, aki máskor meg-megdöccenti a ritmust és képtelen rímeket használ, itt kínosan tiszta rímekkel dolgozik. Szabó Lőrinc az első változatban ezt követi (ének-sz/Véne/r-ének stb.), a másodikban viszont a másik Verlaine-hez nyúl, a Költészettant megfogalmazó rímellenes költőhöz, amikor elképesztő asszonánco- kat vezet be, mint a könnyezik-keserítvagy a gyász-csapás. Ugyancsak a disszonanciát hirdető Verlaine nyomában jár, amikor a terre szót az aszfalttal adja vissza. A vers utolsó előtti sorában viszont nézetem szerint félreérti vagy félremagyarázza az eredetit. Megszakad árva szívem, mondja, némileg nyomatékosabban, mint az eredetiben, az Verlaine a szemináriumban / 301
