Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)

Kulcsár-Szabó Zoltán: A (túl)élő üzenete

Aligha meglepő, innen nézve, hogy Szabó Lőrinc természetleíró költeményeiben nem ritkán halott, elpusztult testekre irányítja a tekintetét, mintha ezek kínálnának elsődleges alkalmat - bár a vonatkozó barokk emblematikára közvetlenül nemigen visszamutató formában - nem csupán a saját élet végességére emlékeztető figyelmeztetésre, hanem az elevenség, a testi vagy biológiai értelemben vett élet meghatározó tényezőinek (ana-, illetve nyilván zootómiai építmények, érzékietek, ösztönszerű működés, éhségérzet, fájdalom, sírás [!], kimerülés, bomlási folyamatok stb.) számbavételére. Az egércsapdában önmagát túlélő csontváz „szépsége" az Egy egér halálára című versben részint kísértetiesen életszerűnek mutatkozik („s éppen olyan volt, mint Röntgen alatt / egy gyermek kicsinyített csontkeze"), részint egy önnön tervrajzát feltáró „parányi épületéhez" ha- sonlíttatik, különösen érdekes módon úgy, hogy leírása lényegében nem különíthető el a csapda „drót rácsbörtönéétől". Az egér testi életébe való bezártságát mintegy megismétlik a pusztulásának körülményei, önnön teste („hóhér görcs") és életmechanizmusai („[...] Kis fogai / harapdáltak még a szalonnabőrbe, / amelyből keserűen és előre / testileg ette a halált [...]") éppúgy ítélik halálra, majd végzik is ki „a halott élet kis fegyencét", mint külső börtöne. Élet és halál oppozícióját itt is, mint Szabó Lőrincnél oly sokszor, egymást átjáró ellenpólusok (kint és bent, test és börtön, test és lélek, rab és őr) chiazmusai számolják fel.

A Szamártövis című vers (1931) - egyebek mellett - azért érdemelhet figyelmet ebben az összefüggésben, mert ugyanezeket az oppozíciókat vonultatja fel és érvényteleníti (többek között az önmaga „őreként" megjelenő növénykatona képében), méghozzá úgy, hogy a növény egyrészt egyfajta önmagát (önnön idejét: a halálra ítélt nyarat) túlélő, élő- vagy tetszhalott tanúja az itt is harcként, háborúként értett létezésnek, másfelől ilyenként - talán ellentétben az egércsontvázzal - valamiféle „üzenetet" is közvetíteni hivatott. Ez a költemény az életmű ismertebb, számon tartott darabjai közé

116 / Kulcsár-Szabó Zoltán