Kabdebó Lóránt - Kulcsár-Szabó Zoltán - L. Varga Péter - Palkó Gábor (szerk.): „Örök véget és örök kezdetet”. Tanulmányok Szabó Lőrincről - PIM Studiolo (Budapest, 2019)
Nagy Csilla: „...hullám csak a tavon"
csak abbahagyja.« / Én nagyot néztem: - Ki? Kiről szól / a versed? Eny- nyi az egész? / - Hát az istenről, az a címe! - / magyarázta a gyerek; és: // - Nem kéne még valami hozzá? / kérdeztem én kíváncsian. / - Nem hát, - felelt ő, - ez az élet, / ebben már minden benne van." A Lód óriás lesz (I. 359.) pedig a nézőpontok, látószögek variabilitását, valamint az igazság viszonylagosságát példázza az apa és a fiú helyváltoztatásaival: „Leguggoltam s az óriásból / negyedórára törpe lett. / (Mi lenne, gondoltam, ha mindig / lent volnál, ahol a gyerek?) // És ahogy én lekuporodtam, / úgy kelt fel rögtön a világ: tornyok jártak-keltek köröttem, / és minden láb volt, csupa láb, / és megnőtt a magas, a messze, és csak a padló volt az enyém, / mint nyomorult kis rab mozogtam / a szoba börtönfenekén." A vers az emberi pozíciókat módosíthatóként, felcserélhetőként tételezi, és ezzel együtt közvetve a mindenkori hierarchikus rendszerek (például család, társadalom) átalakíthatóságának elvi lehetőségét is feltételezi. A nézőpontváltás, a felcserélés és helyettesítés Szabó Lőrinc az emberi létezés határhelyzeteit érintő költeményeinek is sajátja. Az itt következő, identitásversekként is azonosítható szövegekben az állat teste különböző misztériumokon esik át, a szenvedés, a halál és az áldozat, a mimikri és a metamorfózis aktusa egyaránt megjelenhet, és gyakran olyan paralel szituációk jönnek létre, amelyekben az animális és az emberi test kerül egymás mellé - a versek így az állatparabola révén a humanitás kategóriáit árnyalják vagy kérdőjelezik meg. A Csirkékben (I. 367.) Lóci a haláltapasztalat morális és fiziológiai élményével és misztériumával egyszerre szembesül: Borzasztó! - sírt a gyerek újra. - / Szegény kis csirke! - zokogott / s titkos tetszését szánalommal / keverve részletezte, hogy / hogy rug- kapált a szegény csirke / s hogy most jön majd a második / és hogy ő soha húst ezentúl, / soha csirkehúst nem eszik. [...] - Tudod, apu, mikor megölték, / nem a szívem volt, ami fájt, // hanem - mondta - valami itt bent / a torkom szorította meg! [...] és Lóci szörnyűködve újra / rohant már, könny ült a szemén: / - Borzasztó! Várjon meg, 102 / Nagy Csilla
