Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[37.] A színikritika néhány kérdése - é. n. [1975 vége]
Szigorúan titkos Frank naplója-^2. A kaukázusi krétakör187 188 189, A pillantás a hídról112. A kritika támogatta ezt az irányzatot, és támogatja ma is, ám felhívja a figyelmet arra, hogy sok esetben kihűlt, tartalmatlanná vált, elerőtlenedett (Sirály120 191. Nyaralók151), sőt, az előadás gyakran a realizmus törvényeinek és a szakmai pontosság kívánalmainak sem felel meg. Általános tendencia a magyar színházban néhány fiatal (és néhány fiatalok közé sorolt) rendező törekvése a konvencionális-komótos rendezői-színészi stílus felválltására egy dinamikusabb, szituációt kereső formanyelvvel. Ha kicsit megkésve is, a kritika észlelte ezeket a jelzéseket, amelyek kezdenek sűrűsödni és jelenséggé válni. (Sík Ferenc, Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ruszt József, Ascher Tamás rendezései.) Odáig még nem jutott el, hogy részletesebben elemezze is a jelenségeket, de odáig már igen, hogy fölismerje létezésüket. Egyelőre még nem vállalkozik rá, hogy megkeresse azokat az ismertető jegyeket, amelyek elkülönítik egymástól e csoport tagjait, de azzal, hogy már hajlamos igent mondani a törekvés egészére (és ami ezzel jár: nemet a konvenciókra), hasznosan segíti a tendencia kibontakozását. A hazai és nemzetközi klasszikus drámai hagyomány kritikai megítélése Klasszikus drámák színpadra vitelének sarkalatos pontja, hogy a rendező hogyan olvassa újra a művet. Megelégszik-e a mű „autentikusnak” tartott, tulajdonképpen kissé múzeumi jellegű fölmondásával, illusztrációjával, vagy megragadva a dráma valamely gondolati magvát, mely a mához közelít, mai előadást akar létrehozni. Ezek a kérdések a kritikában nemegyszer leegyszerűsítve jelennek meg, kevéssé szerencsés megfogalmazással „aktualizálásként” elemezve (dicsérőleg vagy elmarasztalólag) a gondolati szempontból friss szemléletű produkciókat, és - gyakran - „az eredetihez való hűség” vagy a „rendezői alázat” frázisaival jelölve a szellemileg rest előadásokat. Nehéz egységes kritikai szellemről beszélni a klasszikus drámák rendezői értelmezéséről szólva. Rendkívül sok az ellentmondó értékelés. Móricz Zsigmond Rokonokiának Nemzeti Színházi előadásáról192 írva például a kritika nagy része elfogadta — és realistának értékelte - az illusztratív, épp-hogy-csak jelzett játékstílust, amely még az író erőteljes kritikai szemléletét sem volt képes közvetíteni. Hogy a kritika máskor helyesen ismeri föl a 187 Anna Frank naplója (bem.: Madách Színház, 1957. október 19. rend.: Ádám Ottó). 188 Brecht, A kaukázusi krétakör (bem.: Madách Színház, 1961. március 24. rend.: Ádám Ottó). 189 Arthur Miller, Pillantás a hídról (bem.: Madách Színház, 1960. október 28. rend.: Ádám Ottó). 190 Csehov, Sirály (bem.: Madách Színház, 1972. január 28. rend.: Ádám Ottó). 191 Gorkij, Nyaralók (bem.: Madách Színház, 1975. február 14. rend.: Ádám Ottó). De Ádám már 1958-ban is megrendezte. 192 Móricz Zsigmond, Rokonok (bem.: Nemzeti Színház, 1973. november 16. rend.: Nagy András László). 243
