Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[24.] A Szegedi Nemzeti Színháznál lefolytatott vizsgálat - 1972
Szigorúan titkos hassuk: itt egy kiválóan dolgozó vezetőhármasról van szó. Vannak máris eredmények, de a neheze még hátra van: jó vezetőkollektívává, a színházat olajozottan irányító hármassá még csak ezután válnak. Ennek nagyon sok közvetlen és országos irányításbeli feltétele van, de mindezeken túl az ő még inkább elmélyült és Szegedre koncentráló, elvszerűen és barátian dolgozó együttműködésük, munkájuk a legfőbb és legfontosabb feltétel. Mindehhez van még egy színvonalasan dolgozó karmester- és korrepetitor gárda (Sza- latay István, Csala Benedek, Várady Zoltán), egy inkább iparosoknak tekinthető ősrégi szegedi díszlettervező-család, a Sándorok. Itt dolgozott régebben mintegy fél évtizeden keresztül Székely László, az egyik legtehetségesebb fiatal díszlettervezőnk, de személyi okokból megvált a társulattól. A vizsgált időszak kezdetén került Szegedre Gyarmati Ágnes díszlet- és jelmeztervező, a lengyel iskola neveltje, nagy fantáziájú, modern színpadképek és ruhák tervezője, aki néhány évad debreceni intermezzo után az évad elejétől újból a szegedi társulat tagja. Sok ízléses, fantáziadús ruhát tervezett Lendvay alatt Gombár Judit, s bizonyos hiányt pótolt ügyeskedő terveivel Gergely István. Megemlítendő még, hogy már egy évtizede Szegeden rendez Angyal Mária, modern ízlésű, de nem eléggé határozott egyéniségű rendezőnk, s a mostani évadtól rendes tagja lett a színháznak a Szolnokról már amúgy is vendégrendező Bor Tózsef. aki autodidakta rendező, azaz nem főiskolás végzettségű, sok-sok ötlettel, jó rutinnal, de nem elég biztos ízléssel. Mindent összevetve: a színház művészeti vezetése-irányítása a legtöbb poszton igen színvonalas, vagy a legutóbbi időkben azzá vált. Talán tervezésben szorulnának még újabb szakemberre, s nem vitás, hogy szerepet kellene kapnia előbb-utóbb a legfiatalabb főiskoláról kikerült rendezőgárda valamelyik kiemelkedő képességű tagjának. A színészgárda a Vaszy — Bozóky irányítás alatt közepes értékű, színvonalú volt, több régi, patinás szegedi színésszel, és kevés kiemelkedő képességű középkorúval vagy fiatallal. Lendvay alatt igen sok Jászai-díjássál lett valóban színvonalasabb összetételű. Ehhez járult még az egyik évben meghirdetett program részbeni végrehajtása: nagy színészek nagy szerepekben. Magyarán: a magyar színjátszás valóban nagy öregjei - akik nehezteltek a korai nyugdíjazásért, s még tápláltak szerepálmokat - itt leltek nem kevés pénzért, de igazán nagy közönségsiker közepette ideiglenes otthont (Ajtay Andor, Ráday Imre, Dayka Margit). A prózai színészgárda mindezzel rangban igen emelkedett ugyan Lendvay alatt, színvonalas teljesítményekkel rukkolt ki, de el is szegényedett, elsősorban fiatal hősnőkben, hősökben, egyáltalában fiatal színészekben. Olyannyira, hogy a tavalyi évadban már állandóan vendégeket kellett hívni, pedig a felduzzasztott létszámú és béralapú, bérszínvonalú gárda nem kevés pénzbe került. Nem segítette elő — furcsa módon - a Giricz előtti vezetés színészcentrikus szemlélete a színészi munka színvonalának emelkedését azért sem, mert mindenkinek megengedte, hogy másodállásokat vállaljon más színházaknál, s így az élet örökös sakkozásból állt Szegeden, más színházakkal, az egyeztetés érdekében. Mindenesetre kevés volt a teljesítmény itt (azaz Szegeden), sok volt a kereseti lehetőség, s ez kihatott az összes többi vidéki színházra. Szeged volt a norma (fizetésben és másodállásban), 128
