Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)

[24.] A Szegedi Nemzeti Színháznál lefolytatott vizsgálat - 1972

Szigorúan titkos ehhez igazodtak a többiek. Az új igazgatás máris több tekintetben rendet teremtett, volt bizonyos csökkentés fizetésben, másodállásban, létszámban, de még mindig indokolatlan és csak személyi okokkal (tehát elégtelen okokkal) magyarázható némely szegedi színészek Kaposvárra történő „átjátszása”, amely város köztudottan elég messze van Szegedtől... Szépen haladt viszont a fiatalítás. Az operaszólisták kara a három operás színház közül itt a legnagyobb létszámú s min­den bizonnyal a legszínvonalasabb összetételű. Gyakorlatilag az operairodalom legfőbb korszakaiból bárminek előadására képes ez az együttes, többszöri szereposztásban is. Egyesek időnként a fővárosban vagy külföldön vendégszerepeinek, jobbára a környező országokban. Elmondható, hogy a női szólisták csoportja valamivel teljesebb, színvonala­sabb összetételű a férfiaknál. Az utóbbiak főleg a tenorutánpótlás terén vannak lemarad­va. Nincs igazi utánpótlás-lehetőség, legalábbis nincs minden országosan koncepciózusán irányítva. A zenekar (külön státuszon) igen nagy létszámú, hetven körüli taglétszámmal, vidéken mindenesetre a legnagyobb, egyben a legjobb, legérettebb, legegységesebb hang­zású képzett muzsikusokkal. Újabban itt is baj van az utánpótlással, bérfeszültség van a ze­nepedagógusok és a zenekari tagok fizetése között, erős a külföldre áramlás, nem népszerű a színházi zenekari szolgálat. (Megjegyezendő, hogy mintegy két éve ez az operát szolgáló zenekar szervezetileg levált a színháztól, s mint a Szegedi Filharmonikus Zenekar a hang­versenyszolgálatot is ellátja. Ugyanekkor meghagytak a színháznál egy 26 tagú saját és ope­retteknél, musicaloknál közreműködő zenekart, ennek hangzása, munkája ritkán kielégítő, így Szegednek most van egy kiváló, operai szolgálatot is ellátó nagyzenekara, szervezetileg elválasztva színháztól, és van egy gyengécske színházi zenekara. Halaszthatatlan feladat: ez utóbbit is felügyelni, irányítani, felhozni megfelelő szintre.) A kórus kielégítő létszámú (negyven körül), elég jó hangzású, némi arisztokratizmus­sal, mivel nehéz őket rávenni, hogy az operán kívül másban is közreműködjenek. Fiatalí­tani kellene, s itt is jelentkezik bérfeszültség, például egy tanácsi szervezésű kórussal viszo­nyítva. Tánckar úgyszólván nincs, balettkarról, balett kultúráról nem is beszélhetünk, s így az operakultúra (mely valóban középeurópai hírű és rangú) némiképpen csonka. A bomlás még Vaszy Viktor igazgatása alatt megindult (nem pártolták eléggé az azóta disszidált Imre Zoltán koreográfust, túlságosan nagy volt a Pécsi Balett elszívó hatása, a tánckar nem kapott utánpótlást az Állami Balett Intézettől), s Lendvay direktor még arra sem ügyelt, hogy legalább az operettek, musicalok előadásához legyen kellő színvonalú táncegyüttes. Az új igazgatás már javított némiképpen a helyzeten, elfogadhatóbb a tánckar összetétele és színvonala, szólista is szerződött ide. Elképzelések vannak egy komplett kisegyüttes ide­telepítésére, ez azonban még a következő évad feladata. Országos szervektől nagyon sok segítséget kell, hogy kapjanak. Régebben Karinthy Ferenc volt a színház dramaturgia, aki inkább egyéniségével, iro­dalmi súlyával, szerepével hatott, a műsorra kevésbé. Az új dramaturg Pályi András, akitől sokat várnak Szegeden, műsoralakításban, új művek létrehozásának segítésében. 129

Next

/
Oldalképek
Tartalom