Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[56.] Az 1979 őszén bemutatott drámák kritikai visszhangjai - [1979]
Szigorúan titkos Viaskodnak a kritikusok Károlyi Mihály nagylélegzetű torzójával, a Kecskeméten felújított Ravelszkivel is.345 Sokan Hubayval együtt, remekműnek, legalábbis potenciális remekműnek tartják, csak az átdolgozás tendenciái, illetve az előadásbeli hangsúlyok kérdésében vannak preferenciáik. Sajnos alighanem a Népszabadság kiváló dramaturgiai felkészültségű kritikusának, Zappe Lászlónak van igaza: a Ravelszki lényegében reménytelen ügy, mert „a krisztusi eszményi magatartás” és a „XX. századi pártvezér” archetípusai egyszerűen nem ötvözhetők egyazon figurába. (Bár a Népszabadság elméletileg kiválóan képzett kritikusai a színházhoz is ilyen fokon értenének - sajnos ez a hasadtság régi hagyomány a lapnál.) Élesebb, gyakorlottabb fül az Illyés-repríz (Dániel az övéi között - Nemzeti Színház346) tisztelgő protokoll-kritikáiból is kihallhatja: bukott előadásra tapasztanak szépségflastro- mot. Pedig lelkendezik, semmire sem kötelező módon, valahol az „ízes”, „bővérű”, „üdítő”, „veretes” közhelyeinek tájékán, Apáti Miklós, Fencsik Flóra, no meg Rajk András, aki röviden és tömören így minősíti Vadász Ilona alig minősíthető munkáját: ,Az előadás jó. Azt hiszem, ez a pontos meghatározás — ha egyszerű jelzőknek van még megfelelő hitele.” (Már Karinthy megírta erről a véleményét: nincsen benne semmi, ámde ez legalább érthető - s ez vonatkozik az előadásra csakúgy, mint e kritikára. Alighanem a darabra is - de ezt még egy-két évtizedig nem fogják leírni nálunk. A legmesszebb ezen a szentségtörő úton Hajdú Ráfis Gábor ezúttal rendkívül bátor kritikája merészkedik (Illyés Gyulát ugyanis nem játszani, bojkottálni szabad, csak ezt kimondani, sőt netán megindokolni nem szalonképes), aki ugyan szintén elsősorban Vadász Ilonán meri elverni a port, de azért kimondja azt is, hogy ez a darab — legalábbis illyési mércével mérve - középszerű. Sajnos az illyési mércével mért remekművek sem igen csábítanak színházi kalandokra. Szép Ernő Patikáját347 is többen látták Pestről. Koltai Tamás (Népszabadság), Báron György (Láttuk-hallottuk), és jómagam (a Színház januári számában) egyöntetű felháborodással keltünk ki Maár Gyula drámagyilkos merénylete, önkényes, hivalkodó és dilettáns rendezése ellen. Szomorú ellentétként a helyi lap P. M. szignójú kritikusa csak a darabot marasztalja el, mint avítt, érdektelen ócskaságot, szinte ugyanolyan szavakkal, mint annakidején, hét éve, kaposvári kollégája tette Ascher Tamás maradandó értékű rendezése kapcsán. Az Új Tükör érdekes kezdeménye, hogy outsiderrel írat kritikát, sajnos, ma, a specializálódás korában, az ilyen kezdemények többnyire csak elvileg érdekesek. Sőtér Istvánnak nyilván meleg emberi kapcsolata van Maárékkal, írásán érződik a gyengédség, és egyben az abszolút tájékozatlanság; Maár vízióját pl. úgy érti félre, mintha nem ült volna 345 Károlyi Mihály, Én vagyok Ravelszki (bem.: Katona József Színház, Kecskemét, 1979. október 5. rend.: Beke Sándor). 346 Illyés Gyula, Dániel az övé közt, avagy A mi erős várunk (bem.: Nemzeti Színház, Fővárosi Művelődési Ház, 1979. október 19. rend.: Vadász Ilona). 347 Szép Ernő, Patika (bem.: Kisfaludy Színház, Győr, 1979. október 19. rend.: Maár Gyula m. v.). 440
