Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[56.] Az 1979 őszén bemutatott drámák kritikai visszhangjai - [1979]
Szigorúan titkos ott a színházban (paradicsomi idillnek, a szereplők jutalmazásának tekinti az élőképet, amelyben ki főbelövi magát, ki idegösszeomlásban vonaglik). A többi repríznek sokkal mostohább sors jutott osztályrészül. Csurka szegedi Házmestersiratójárói348 a helyi kritikán kívül csak a Népszabadság írt, ám Tamás Ervin gondosan mellőzte a legérdekesebb aspektust: az összehasonlítást a még javában futó pesti előadással. (A vidéki kritikusok érthető helyi okokból mellőzik ezt az aspektust.) A Dél-Magyarország viszont felvet egy szempontot, amely a vidéki kritikában immár egyre kétségbeesettebben tér vissza: a sorozatosan botrányba fúló ifjúsági előadások kérdését, úgy vélve, hogy itt már a színház (mint intézmény és mint ügy) s a dráma ellenpropagandájáról van szó. Ha nem akarjuk kiírni színházaink kapujára: 22 éven alul tilos a belépés - akkor itt valóban sürgős akcióprogramra van szükség, mert a helyzetet nem lehet elég sötéten ecsetelni. A debreceni Móricz: Légy jó mindhalálig-ról349 csak Ablonczy írt a Film-Színház-Mu- zsikában, a rendezés elmarasztalásában alighanem neki hihetünk a rokonszenvesen, bár kevéssé szakszerűen elfogult helyi kritikusokkal szemben. A Hajdú-Bihari Naplóban Bakó Endre a drámaértelmezés terén az ötvenes évekre emlékeztető erős leegyszerűsítéssel jelenti ki: ez a színmű „arról a megrendültségről szól, amelyet Móricz Zsigmond a kommün alatt és után átélt...”, s meghökkenését, rossz körzetét, fájdalmát „csak egy érzékeny gyermektörténettel tudta kifejezni”. Abszolút agyonhallgatás lett a sorsa a békéscsabai Aranyembernek.350 mint - némely protokoláris kiemeléstől eltekintve - mindennek, amivel ez a szánalmasan vergődő színház próbálkozik. Szintén csak helyi visszhangja volt Karinthy Ferenc veszprémi Házszentelőiének351. holott itt is érdekes lett volna az összehasonlítás Kazimir és egy, Pethes Györgyhöz hasonló hagyományos alkatú rendező megközelítési módja között - node a veszprémi színház is csak protokolláris tiszteletköröket szokott kapni. Különös egyébként, hogy akárcsak a pesti bemutató idején, több kollégája, a veszprémi kritikus, Horváthy György is az írói szándék mentegetését tartotta feladatának, és bizonygatta: épp „három évtizedes szocialista társadalmunk erejét, stabilizáltságát bizonyítja, hogy az életben létező káros jelenségek lelepleződhettek”. Nem tudom, miért szorul rá társadalmunk egyrészt arra, hogy erejét ilyen szánalmasan bizonygassák, másrészt arra, hogy elhallgassák: az efféle káros jelenségek bizony nem mindig s nem egykönnyen leple- ződnek le. A kétfajta szemérmeskedés alighanem egy tőről fakad, és általában nem szül magasrendű kritikai teljesítményt. így van ez Horváthynál is, aki merész fordulattal 348 Csurka István, Házmestersirató (bem: Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza, 1979. szeptember 28. rend.: Félix László m. v.). 349 Móricz Zsigmond, Légy jó mindhalálig (bem.: Csokonai Színház, Debrecen, 1979. szeptember 21. rend.: Orosz György). 350 Jókai Mór, Az Aranyember (bem.: Békés Megyei Jókai Színház, 1979. október 4. rend.: Udvaros Béla). 351 Karinthy Ferenc, Házszentelő (bem.: Veszprémi Petőfi Színház, 1979. november 9. rend.: Pethes György). 441
