Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[40.] Csurka István Eredeti helyszín és Eörsi István Áldozat - 1976
Szigorúan titkos b) A Kulturális Minisztérium Színházművészeti Főosztályának feljegyzése Eörsi István: Áldozat című drámájáról — 1976. január 8. Eörsi István drámája i. u. 71-ben játszódik. Márk evangélista, élettársa Júlia társságában, gyűlölködve szemléli a Jeruzsálem fölött győztes rómaiak diadalmenetét: igaz, hogy beigazolódott Krisztus jövendölése, de nem gondolhatta — véli Márk — hogy ez a csőcselék hajtsa végre akaratát. Márk szitkozódását végig hallgatja a Csavargó, aki egy óvatlan pillanatban ráugrik lehetetlenné teszi, és az a szándéka, hogy mint „árulót” a rómaiak kezére adja. Júlia Domitiánushoz siet segítségért; a sztoikus bölcselkedő házában tartózkodik Tacitus is, az események „realista” krónikása. Domitinus kegyes hangulatában beleegyezik Márk kiszabadításába, ám erre nem kerülhet sor, mivel az evangélista időközben egy fiatal római keresztény nővel megszökött a cellából; a történtek után nyilvánvaló, hogy áldozatra van szükség, s ez csakis a Csavargó lehet. A Csavargót keresztre feszítik, ám — miközben a kereszt tövében Márk és Tacitus „történelmet írnak” — megszökik a keresztről. A cselekmény vázlatos ismertetése csak alapja lehet a mű gondolati tartalmának a megközelítéséhez. Elöljáróban megállapítható, hogy az „Áldozat” Eörsi valamennyi színpadi műve közül a legszuggesztívebb, legfeszültségterhesebb alkotás: az alakok plasztikusan mintázottak, a történet fordulatai, a dialógusok ritmusa, egyáltalán: az egész mű szerkezete rendkívül feszesen komponált. Gondolati építkezése ezúttal is igényes - ezzel együtt problematikus vonásokat is tartalmaz. Az egyik figyelemreméltó eszmei-gondolati száll a darabban Márk és a Csavargó konfliktusa. A Csavargóról a történet során kiderül, hogy nem más mint Júdás, s kiderül róla továbbá az is, hogy voltaképp nem árulója Krisztusnak mivel erre a „szerepre” - egyéb kiutat „megváltásának” létrejöttéhez nem találván - maga Krisztus kérte fel. Ezzel szemben ő „ájtatos árulóknak” minősíti az evangélistákat, nézete szerint Krisztus nem önként, hanem kényszerűségből vállalkozott a megváltásra s amíg ezt a tényt misztifikációk helyettesítik az emberek tudatában, addig a világnak szakadatlan szüksége lesz „Júdásokra”, illetve „ megváltó csodákra”. A Csavargó szemében tulajdonképp ezért veszélyes Márk működése, ezért tartja az összes evangélistát az emberiségre veszélyes árulóknak. Eörsi, véleményünk szerint, egy misztifikációktól és előítéletektől mentes történelemszemlélet mellett foglal állást - más kérdés, hogy ez az állásfoglalás, a cselekmény közegében, annak logikai rendjében kétségkívül alkalmat ad a pesszimista értelmezésre. Eörsi paraboladrámát írt, s ennek „mai olvasata” túlhaladottnak — meghaladottnak — kell, hogy ítélje, a problémát. Érzékeny pontja a műnek Domitiánus életszemlélete, s általában véve a római közállapotok kérdése. Domitiánus egy meglehetősen nihilista nézőpontból kezeli az eseményeket, valójában kételkedik az emberi cselekvés és a morál autonómiájának a lehetőségében, a cselekvés szabadságában hiszen minden a napi politika, a politikai taktika fordulatainak van alárendelve. A darab figyelmes olvasása azonban meggyőzhet arról, hogy Eörsi legalábbis ironikus kritikával szemléli Domitiánus figuráját, s itt nem szabad, hogy megtévesszen az alak íróilag erőteljes megformálása. Domitiánus 278
