Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)

[37.] A színikritika néhány kérdése - é. n. [1975 vége]

Szigorúan titkos Túlságosan elnéző csak szocialista országok nem élvonalbeli társulata vagy produkciója vendégszereplésekor szokott lenni a kritika: például a Polski Teatr esetében. Saját lapunkat illetően: a hosszú átfutás miatt - a szeptemberi eseményekről decemberben tudunk hírt adni - évente egy vagy két alkalommal írunk a vendégjátékokról, egymás mellett hozva, egymás mellé rakva az egyes előadások kritikáit. Valami koncepciót ezek az egyszerre ho­zott bírálatok is tükröznek ugyan, de tisztában vagyunk azzal, hogy nekünk érdemesebb lenne egy évad vendégszerepléseinek a tanulságát levonni. így került sor egy alkalommal Molnár Gál Péter cikkére: A vendégjátékok hatásáról és feladatairól (1975. 3. szám).208 Ez a tanulmány néhány évadra visszamenőleg áttekintette, értékelte, a külföldi vendégszerep­léseket, elsősorban abból a szempontból, hogy hogyan hatottak, mit jelentettek a magyar színházi élet egészében. Ilyen felmérésnél csak akkor lett volna elkerülhető néhány bíráló megjegyzés, ha minden, mindig, minden szempontból a lehető legtökéletesebb lett volna. Sőt, egy kritikusnak még ilyen esetben is lehet más elképzelése, mint azoknak a szervek­nek, melyek a meghívásokat bonyolítják. A Kulturális Minisztérium Színházi Főosztálya, mely állandóan hiányolja az összefoglaló cikkeket, felméréseket, nagyon helytelenítette a — szerkesztőség által egyébként még külön finomított, „tapintatosított” — bíráló megjegy­zéseket, olyannyira, hogy baráti levélben ugyan, de írásban fejezte ki rosszallását, kérve, hogy máskor, ha olyan elvi cikk, téma kerül közlésre, mely érinti az osztály munkáját, előre szóljunk. A levél ugyanazt az érzékenységet tükrözi, mely egész színházi életünk jellemző­je, anélkül, hogy megtudhatnánk: mivel vitatkoznának, mit kifogásolnak tulajdonkép­pen. Ettől természetesen nem veszíthetjük el a kedvünket, és a jövőre vonatkozóan le kell vonnunk a magunk számára a tanulságot: egy-egy évad vendégjátékaira csak úgy érdemes visszatekinteni, ha el tudjuk helyezni a vendégszereplő színházakat és a produkciókat saját színházi kultúrájukban, az európai színházművészet egészében, és ebből az alapállásból tudjuk értékelni a vendégjátékok hatását és helyét saját színházi életünkben. Még ennél is nehezebb kérdés a magyar társulatok külföldi vendégszereplésének, azaz a vendégszereplés kritikai visszhangjának megítélése. A sajtó, a színikritikusok előtt több­nyire egyáltalán nem világos, miért éppen ez vagy az a produkció megy ide vagy oda. (T. i. elég gyakori, hogy a hazai kritika előtt megbukott előadást küldenek külföldre. De az egész színházi közélet, közérzet nem olyan, hogy nyilvánosan, sajtóban firtatni lehetne: miért éppen a Rokonokat kellett például kivinni Berlinbe.209 Az „illetékesek” nem közlik, nem is közölhetik minden esetben döntéseik indokát, a kritika pedig - javára írandó - tiszteletben tartja ezeket a döntéseket, és vagy csak tudósít, vagy ami még rosszabb, mellébeszél, esetleg félre is vezet: sikerről számol be akkor, amikor protokolláris elismerés volt legfeljebb. 208 Molnár Gál Péter, A vendégjátékok hatásáról és feladatairól, Színház 1975(3): 25-27. 209 Móricz Zsigmond, Rokonok (bem.: Nemzeti Színház, 1973. november 16. rend.: Nagy András László). 247

Next

/
Oldalképek
Tartalom