Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[37.] A színikritika néhány kérdése - é. n. [1975 vége]
Szigorúan titkos Elenyésző kivételtől eltekintve a kritika letette a fegyvert a La Mancha lovagja221 beletörődést, a valóság elől hazug álmokba menekülést, cselekvés helyett köldöknézést hirdető „szellemisége” előtt. Ha kifejezetten bulvár jellegű művekről van szó, akkor a kritika éberebbnek mutatkozik (A pillangók szabadok2^), különösen, ha az előadás is rossz (Vadnyugati szél.203 204 205 Ke- resztül-kasul2^). Talán egyetlen nyugati bulvárszerző - az amerikai Neil Simon - mumusa a magyar kritikusoknak. Hozzá kell tenni ehhez (s ezt a kritika többnyire jelzi is), hogy a szórakoztató színpadi művek megítélése a műsorarányoktól is függ. Mivel színpadjainkon aránytalanul nagy többségben vannak jelen a fontos művek rovására, szigorúbb fogadtatásban részesülnek - vagy inkább kellene részesülniük. Külön kérdés az operett, főként a vidéki színházakban. A kritika ma már egységes abban a vonatkozásban, hogy az ízlésnevelésnek különösen az operettekben és a zenés játékokban van szerepe, s ameddig elkerülhetetlennek látszik, hogy a színházak operettet játszanak (bár Veszprémben több mint egy évtizede elkerülhető), nagyon fontos, hogy ízléses, visszafogott formában kerüljenek színre. * Színházi életünk egyik neuralgikus pontja - mint közismert - a külföldi társulatok hazai és magyar társulatok külföldi vendégszereplése, illetve ezek megítélése. Érdemes erről bővebben szólni. A külföldi színházak vendégjátékainak kritikai megítélése általában megbízható. Nemcsak a bemutatott produkciók szakmai színvonalának bírálatában, hanem bizonyos politikai szempontok érzékelésében is. Az a vád, hogy a nyugati színházak előtt elvtelenül hajbókol a kritika, nem helytálló. Tovsztonogov és Brook egyaránt óriási sikert aratott, viszont a Comédie Francaise csalódást keltett előadásait például azzal a hűvös udvariassággal fogadta a sajtó, melyből kiderült: méltányolja a francia színház budapesti vendégszereplésének tényét. de nem tartja igazán tanulságosnak, érdekesnek ezeket a bemutatókat. Ilyen jellegű volt korábban a bécsi Volkstheater fogadtatása is. (Megjegyezendő: Szántó Judit 1973-ban a SZINHÁZ-ban Pesti szemmel - bécsi színházakban207 címmel megjelent cikkéért szemrehányást kapott a Vígszínháztól: milyen fogadtatásra számítson a Vígszínház Bécsben, ha Pesten ilyen kritika jelenhet meg a Volkstheaterről.) 203 Cervantes - Wassermann, La Mancha lovagja (bem.: Fővárosi Operettszínház, 1975. május 7. rend.: Seregi László). 204 Leonard Gershe, A pillangók szabadok (bem.: Madách Színház, 1972. december 15. rend.: Kerényi Imre). 205 René de Obaldia, Vadnyugati szél (bem.: Vígszínház, 1974. március 20. rend.: Sík Ferenc m. v.). 206 Alan Ayckbourn, Keresztül kasul (bem.: Vígszínház, 1972. december 29. rend.: Kern András). 207 Szántó Judit, Pesti szemmel - bécsi színházakban, Színház 1973(9): 35-38. 246
