Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[30.] Az Új írás vita - 1973
Az Új írás vita - 1973 [30.] Molnár Ferenc és Kőháti Zsolt (MSZMP KB Tudományos Közoktatási és Kulturális Osztály) feljegyezése az Új írás (1973: 2-8.sz) színházművészeti vitájáról dr. Orbán László államtitkárnak (Művelődésügyi Minisztérium) - 1973. augusztus 28. Kedves Orbán Elvtárs! Mellékelten, másolatban megküldöm feljegyzésünket az Üj írás színházművészeti vitájáról. Elvtársi Üdvözlettel: Molnár Ferenc Feljegyzés az Új írás színházművészeti vitájáról145 (1973:2-8. sz.:) Az Üj írás februári számában megkezdett és szeptemberben lezárt színházművészeti vita arra az időszakra esett, mely a Színházművészeti Szövetség közgyűlésétől is inspirációt kapott. Elsősorban azonban időbeli egybeesésről lehet szó, arról már kevésbé, hogy a megindított vita átgondoltan előkészítette volna a közgyűlést, kijelölte volna az eszmecsere szempontjait. (Ez persze „kötelező” feladata nem is lehetett.) A vitaindító cikkhez (Koltai Tamás: Hogyan játsszunk színházat a Royal Shakespeare Company vendégszereplése után?) fűzött szerkesztői jegyzet - a folyóirat áprilisi számában - is jelzi: maga a szerkesztőség se hitte, hogy Koltai cikke ilyen szenvedélyes reagálásra ragadtatja a szakmai közvéleményt.146 145 Az Új írásban 1973 tavaszán kibontakozott vita a magyar színházi élet működési kereteiről szólt. A vita a Royal Shakespeare Company 1972-es, Peter Brook-rendezte, Szentivánéji álom vígszínházi vendégjátéka nyomán indult meg. 146 A Royal Shakespeare Company Shakespeare Szentivánéji álom c. Brook-rendezte előadásával Budapesten a Vígszínházban vendégszerepeit 1972. október 17-18-19-én. Bár Brook rendezését még 1970. augusztus 27-én mutatták be Stratford-upon-Avonben, két évvel később, 1972-ben nyugat-európai városokat (Hamburg, Berlin, Köln, München, Párizs, Velence, Milánó) is érintve, a British Council kelet-európai tűmére vitte, s a társulat Belgrádban, Bukarestben, Szófiában, Zágrábban, Varsóban és Budapesten játszotta (lásd Imre Zoltán, Szentivánéji álmok - Peter Brook kelet-európai turnéja a hidegháború idején, Irodalomtörténet 2014(1): 90-113). 161