Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)
[17.] Asperján György Tüzes trónon - 1972
Szigorúan titkos Nagyon kérlek, vizsgáljátok meg Asperján György kérését, és ha a műve megérdemli, adjátok meg a szükséges támogatást. Budapest, 1972. július 27. Elvtársi üdvözlettel: Melléklet! Rigó elvtársnak küldjük intézkedésre 72. Vili. 2 Kállai Gyula Rigó László feljegyzése Simó Jenő részére Asperján György: A parasztháború című darabjával kapcsokban — 1972. augusztus 4. Feljegyzés Simó elvtárs részére 1.) 1972. elején a Bartók Gyermekszínház egy Dózsa-dráma írására kérte fel Asperján Györgyöt, a Magyar Rádió és Televízió szerkesztőjét. Asperján megírta A parasztháború c. oratórikus drámáját, melyet a Színház jónak tartott és a tiszteletdíjat is kifizette. Idővel azonban a Színház úgy határozott, hogy nem mutatják be a drámát: elszámították magukat, s a sok évfordulós feladat miatt már nem futja erejükből-pénzükből e nagy művészi-technikai apparátust kívánó előadásra. A Színház e döntésében Asperján is megnyugodott, érveiket tudomásul vette és elfogadta. Időközben egyébként a Szolnoki Szigligeti Színház is érdeklődött a darab iránt, de azután — a vezetőváltozás miatt — nem foglalkozott többé a bemutató gondolatával. Asperján 1972. júl. 5-i, Malonyai elvtárshoz intézett levelében kérte, hogy a Színházi Főosztály járjon közbe a színházaknál művének bemutatása ügyében. A Főosztályon Bőgel [József] elvtárs foglalkozott az üggyel; a darabot ő és én olvastuk. Véleményünk egyöntetű: nem érdektelen, eléggé eredeti mondandójú és formájú alkotás A parasztháború, de bizonyos eszmei korrekciókra és további erőteljes dramaturgiai műhelymunkára szorul. Alkalmi mű; javított változatának előadását azonban a Dózsa-évforduló indokolhatja. Ám nem oly jelentékeny darab, hogy bemutatása érdekében nagyon buzgólkodjunk, sőt harcba menjünk. A szerző erősen túlértékeli művét. Az elmondottak eleve megszabták a darab körüli teendőink irányát és határait. Budapesten csak a Bartók Színpad és a Huszonötödik Színház mutathatná be a darabot. 103