Imre Zoltán: Szigorúan titkos. Dokumentumok a Kádár-kori színházirányítás történetéhez, 1970-1982 (Budapest, 2018)

[17.] Asperján György Tüzes trónon - 1972

Szigorúan titkos Mindkét színházzal beszéltünk. A Bartók Színház negatív álláspontja reális, indokaival egyet kellett értenünk. A Huszonötödik Színház igazgatója kérésünkre elolvasta a darabot, de nem tartja jónak és nem vállalja a bemutatását. A parasztháború előadása kísérletező kedvű társulatnak, rendezőnek való feladat. Ezért most Szegeden, ill. Békéscsabán próbálkozunk az ajánlásával. (Hogy milyen sikerrel járnak akcióink, nem tudjuk: kissé későn is ajánljuk a művet, augusztusban már kész a színházak műsorterve.) Arra is gondoltunk, hogy talán épp egy amatőr együttes tudná a leghatá­sosabban színpadra állítani, például a szegedi egyetemisták kitűnő együttese; így ide is ajánljuk a darabot. Mindezt Bőgel József személyesen megbeszélte Asperjánnal, Szabó István pedig, 1972. júl. 26-i levelében meg is írta neki. O azonban nyilván nyugtalan darabjának sorsa miatt - ezért kérhette Kállai elvtárs segítségét is. Mindenesetre mi augusztus végéig még próbál­kozunk a darab elhelyezésével, az ügyet megillető mértékű intenzitással. (Persze, jó lenne, ha Asperján is keresné a kapcsolatot a színházakkal, a magas pártfogók állandó zaklatása helyett! Ez persze csak az én személyes véleményem.) Augusztus végén feljegyzésben szá­molunk be akcióink eredményéről. 2.) Javaslom, hogy a mellékelt levelet küldje el Simó elvtárs Kállai elvtársnak; Budapest, 1972. augusztus 4. Rigó László főelőadó Melléklet: 1 db levéltervezet d) Simó Jenő miniszterhelyettes (Művelődésügyi Minisztérium) levele Kállai Gyula elnöknek (Hazafias Népfront Országos Tanácsa) - 1972. augusztus 9. Kedves Kállai Elvtárs! Asperján György Dózsa-drámája ügyében az alábbiakat válaszolhatom. A Színházi Főosztálytól kapott vélemény szerint „A parasztháború” eléggé eredeti mon- dandójú és formájú alkotás, de mind eszmei, mind dramaturgiai szempontból további munkát, átdolgozást igényel. Az évfordulóra való tekintettel a Főosztály eljárt néhány ki­sebb budapesti színháznál a darab bemutatása érdekében, de ez nem járt sikerrel. Most a békéscsabai és a szegedi színháznak, illetve amatőr együtteseknek ajánlották a darabot; 104

Next

/
Oldalképek
Tartalom