Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
MIÉRT SZIMBÓLUMOK? Egy címadás értelmezési lehetőségei
és Baudelaire. Az ö Párisukba járnak a mi poétáink ihletért, eszményekért, a modem élet, a szerelmi tobzódás, a kozmopolitizmus - nem a szellem, az anyag fővárosába. Mert mindenáron eredetinek akarják e költészetet föltüntetni, nem szívesen ismerik el e rokonságot, pedig a magyar faj tulajdonságaival semmiképp sem egyeztethetők össze sajátságai.”38 Horváth János könyvét hosszan idézve összefoglalja véleményét: „Költészetük legfőbb jellemvonása a gőgös nemzetköziség, gúnyos, lenéző ostorozása mindannak, ami magyar.” A „modemek” költészetét elmarasztalva Babitsra is sort kerít. A „modemek ideálja Páris” - szögezi le. Ennek illusztrálásaként előbb Ady Párizs az én Bakonyom című versét szedi ízekre, majd Babitsnak a szintén francia fővárosról írt, A Holnap új verseiben közölt versének ront neki: „Babits Mihály is Párisról ír Fantáziát”, a Szajna mellett „feketülő híres városról ábrándozik”. A költemény szerinte nem más, mint „körmönfont hasonlatok magasztaló halmaza”, Párizs „rothadó test, trágyadomb - s ebből vájkálják ki az új költészet új eszméit.”39 Ha felidézzük, hogy a harmadik stanza első címvariánsa Fenyő Miksa szerint, Párizs volt, melyet utóbb változtatott Babits Új magyar költészetre, akkor bizonyosnak látszik, hogy mindkét cím a támadásokkal való összefüggésre utal. A címek a polémiába kapcsolódnak oly módon, hogy a vádakat nem vádként, hanem pozitív, egyedül vigaszt adó tényként írják le, akár a mintaadó Párizsra, akár a kialakuló új költészetre utalnak: „tükrödön [...] vigaszul villog sok beteg szivárvány”. A Párizs alcím a szimbolisták költészetével való közösségvállalásnak újabb jele lett volna. A kritikák fontos érzelmi üzenete, hogy a modem költészetet károsnak nyilvánítják, megszüntetését, kiközösítését célul tűzik ki. Harsányi Kálmán egyenesen úgy fogalmaz, hogy „el sem képzelhető valamely nemzet ellen súlyosabb merénylet, mintha szellemi fejlődésének természetes útjával ellentétes útra terelik.”40 Babits negyedik stanzája a kiközösítés gesztusát szellemi száműzetésként értelmezi, és saját magatartását Dante élethelyzetével dacosan rokonítja, aki a kollektív kiátkozás ellenére sem volt hajlandó változtatni véleményén, művészetén. A. Nunquam revertar Dante híres válaszát idézi, aki nem volt hajlandó bűnösnek nyilvánítani magát annak fejében, hogy visszatérhessen szülővárosába, Firenzébe.41 Túlozva vállalja a kiűzetést: „nunquam - legyen az Isten átka rajtam / revertar - bárha beledögleném is”. A legkésőbb írt, ötödik stanza szintén a modern költészet egyik elmarasztalt jellemzőjeként emlegetett motívumnak, a betegségnek tüntető hangsúlyozása. Horváth Adyval kapcsolatban írta, hogy „valóságos kórházi költészet” az övé, emlí38 Tordai 1910. 600-601. 39 Tordai 1910. 602-603. 40 Harsányi Kálmán válasza, Budapesti Napló, 1910. március 27. II. 41 „Nunquam in Florentiam introibo”. Vö. Rába 1981. 334. 76
