Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
MIÉRT SZIMBÓLUMOK? Egy címadás értelmezési lehetőségei
tettük már Kálnoki Bedő Béla zászlóbontást sürgető hasonlatát. Mindezt Tordai is visszhangozza, mikor az új költészet jellemzően káros vonásaként írja le a „satnya, enervált, orvosi vizsgálódásra érdemes érzékiség”-et.42 A Szimbólumokban Babits ezt sem hagyja reflektálatlanul. Már a harmadik stanzában is feltűnt a szivárvány előtt a beteg jelző, az utolsó nyolc sornak pedig központi motívuma lesz, hiszen a ragályos, halálos kor jelzése volt a hajókra kitűzött sárga lobogó, és Babits ezt a jelkép értékű zászlót bontja ki. Nemcsak nyíltan vállalni akarja a betegségnek tekintett állapotot, hanem a további veszélyek, „új kórok” keresését tűzi ki célul: szálljon a lelkem sárga lobogóval s gyáva ha lát, legyen az arca sárga szálljon a lelkem sárga lobogóval feléd, új kórok, új veszélyek árka Tordai kritikájában, Harsányihoz hasonlóan, a költői nyelv bírálatát is előránci- gálja. „Nagyképü homály a nyelvben, fitogtatott érthetetlenség a kifejezésekben” - írja, és támadását Babitsra, a sokszor kicsúfolt Feketeországra hegyezi ki: a hol- naposok „érthetetlenek, sokszor a nevetségig homályosak. Mert ugyan melyik a régi poézison nevelődött ember viseli el Babits Mihály immár elhíresült versét mosoly nélkül, a Fekete országot.”43 A franciák ostorozása, a modem költészettel való összefonódás, a kiátkozás motívuma és a homályosság bírálata összefonódik. A Szimbólumok szó címként való kiemelése hasonlóan kihívó és poétikai indulatoktól fűtött túlvállalásként értelmezhető, mint a stanzák egymást felerősítő üzenete. Hasonló a gesztus, mint a Szonettek című vers címadásának esetében volt. Ott Babits a költemény versformáját adta meg címként, s ezzel az őt támadó, költészetét hidegséggel, üres artisztikummal vádoló kritikákra adott kihívóan büszke választ. „Ezek hideg szonettek. Mind ügyesség / és szenvtelen, csak virtuozitás.”44 Most az úgynevezett „modem” költészetet ostorozó cikkekre reagál ezzel az iróniával áthatott címadással. A címbe emelt, s a tagcímekben kétszer is felhasznált szimbólum szó, az ismétlések által, hasonlóan jelszóértékű funkciót kap, mint a versfüzérben többször ismétlődő és a tagversek címében is feltűnő mondatok: Ne mondj le semmiről, Nunquam revertar, Szálljon a lelkem sárga lobogóval. A második stanza zavarosnak tűnő címe, Szimbólum a holdvilágról, éppen ironikus, didaktikus túlzásával együtt így válhat értelmezhetővé. A szimbólum, mint poétikai eszköz, nem egyszerű szakszóként szerepel a címben és az alcímekben, hanem, éppen túlzásával, a modem költészettel sorsközösséget vállaló magatartás dacos szimbólumává válik. 42 Tordai 1910. 608-609. 43 Tordai 1910. 609. 44 Kelevéz 1998. 130-141. 77
