Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
BENSŐSÉGES TÁJKÉPEK, FELHŐVEL Ismeretlen versek a fiatal Babits műhelyéből
A Stratus feltehetőleg töredék, ezt is tizennégy soros költeménynek szánhatta Babits, mint a Cirrust. A különálló, utolsó verssor inkább egy lehetséges rímötletnek tekinthető, mint a vers szabályos folytatásának. Stratus Hanyatt terített óriások agyonütött fakó gigások hurok a szféra-hangszeren, tág menybolt alját tartó gerendák vagy üllepedő vegyi tenták, dobos tortán réteg rakások Meny egyház küszöbén a szent ág Mindkét versben Babits a hasonlatok halmozásával közelít a látványhoz, és anélkül, hogy egyszer is használná a felhő szót, mégis plasztikusan megrajzolja a két felhő-alakzat formáját, érzékelteti jellegüket, színüket, s egyúttal visszaadja azt a hangulatot is, melyet e természeti képződmények keltenek benne. A hasonlat szokványos típusában a főmondat tartalmazza a kifejezendő valóságot, és a mellékmondat az asszociáció során felmerült képet. Babitsnál a cím lesz a hasonlat egyik része, a vers teste pedig lényegében a hasonlítottak sora. A költemény két részét nem köti össze a hasonlító szó, s ez a néma ugrás a címből a szövegbe, feszültséget kelt a hasonlat két pólusa között. Nemcsak poétikai, hanem fogalmi szempontból is szakadék húzódik a vers két része között. A cím azt sugallja, hogy az állandóan változó felhőformák pontosan ábrázolhatok és leírhatók, a szöveg a hasonlatok sokaságával éppen azt érzékelteti, hogy szavakkal mégis szinte meg- foghatatlanok e jelenségek, nemcsak azért mert állandóan változtatják formájukat, hanem azért is, mert látványuk értelmezése a költő saját egyéniségének, érzelmeinek közvetítésével ragadható csak meg. A Cirrus esetében ezt a kételyt a hasonlatok felsorolása közben kitett tizenegy kérdőjel is fokozza. A vers elején felbukkan az ég-tenger párhuzam egy metaforává erősödő hasonlat jegyében, jelezve, hogy nemcsak a felhők, hanem a tér, amelyben a felhők megjelennek, az is megfoghatatlanul képlékeny a fantázia számára. A versciklus játékos duplacsavarja azonban túllép a cím és a vers között feszülő ellentmondáson. Ugyanis miközben Babits a hasonlatok sokaságával éppen a cím egyértelműségével szemben az értelmezés, „a belemagyarázás” tág lehetőségeit villantja fel, a cím által meghatározott konkrét felhőformákhoz mégis bravúrosan hű marad. E hűséget akkor értjük meg, ha a Babits által is nyilván sokszor használt, s ebben az esetben feltehetőleg ihletően ható, Pallas lexikont a kezünkbe vesszük. Itt nemcsak részletes leírását találjuk meg a Howard-féle felhőtípusoknak, hanem egy egész oldalas képbetétben, színes festményekkel il35
