Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

BENSŐSÉGES TÁJKÉPEK, FELHŐVEL Ismeretlen versek a fiatal Babits műhelyéből

űrbe! Ó ha még egyszer puszta lélekké lehetne és szabadon elömölhetne a min- denségben!”39 A Mythológia című novellában a Herakles által örökbe fogadott ifjúnak, Hylasnak a lassan kifejlődő, de visszatarthatatlan elvágyódásának kezdete is hasonló: „A fiú szóárja kiapadt, méla lett, egész nap a felhőket nézte, a madarakat, a dombok hajlásút.”40 Babits egy publikálatlan versében, a „kékes égbe néző”, „nyakát felszegő”, természetet figyelő, merengő, gondolkodó ember alakját pedig egyenesen ars poeticái súlyúvá teszi, s az érzéki befogadás intenzitását, a „csoda fellelésének képességé”-t41 és az abból fakadó veszélyeket, valamint e veszélyek tudatos vállalását, mint a művész-lét szükséges velejáróját, filozófiai jelentőségű vonását jeleníti meg:

Aki a kékes égbe néz

nem fél-e hogy majd belevész?

Nem fél-e hogy majd belefullad?

Fejjel fölfelé belehullhat. [...] s a szellemeknek hull a kába mély, híg, padlótalan lakába, ahol magas és mély a szállás, ahol nincs mozgás, nincs megállás s a hálón, amely végtelenbe tágul kihull a végtelen világbul?

Babits a verset annak ellenére is igen figyelemre méltónak tarthatta, hogy nem publikálta, ugyanis az eredeti, autográf kéziratot az ifjú költőtanítványnak, Szabó Lőrincnek ajándékozta, de úgy, hogy magának is megtartott egy példányt, melyet ráadásul a másik ifjú, bár közel sem annyira tehetséges költőtanítványával, Komjáthy Aladárral másoltatott le magának. A vers egyik fő motívuma, az ég és tenger megtévesztő és veszélyes hasonlósága, visszatér egy másik, játékosabb költeményben is, melyet szintén az Útinaplóban közölt. A Vasúton az utazás mámorának éneke. A vasúti fülkében nyilván hosszan utazó, s végül egyedül maradó költő végig fekszik „pamlagán”, s kitekint az „ablakán”. A szemlélődő számára a fent és a lent összeolvad a pontosan kibontott hasonlat segítségével: „Úgy érzi hogy messze fenn / messze fenn egy tengeren / van”. A magasság azonban itt nem annyira veszélyeztető, hanem ellenállhatatlanul csábító tágassággá válik:

39 Az angyal. Pesti Napló 1918. febr. 17. 41. sz. BMNSz 129.

m Mythologie*. Nyugat 1918. [dec. 16]. 24. sz. BMNSz 148.

41 Melczer Tibor: Utószó. In: BMA 119.

33