Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

BENSŐSÉGES TÁJKÉPEK, FELHŐVEL Ismeretlen versek a fiatal Babits műhelyéből

Az erdő hallgatag, nyugosznak a vadak, lankadt állal hevernek ágyán a hüs avarnak, mit a szelek levernek majd újra felkavarnak.

Az 1905 tavaszán keletkezett vers már a biztos kezű költőt mutatja, aki az ellentétes hangrendű rímbokrokkal (hevernek - avarnak; levernek - (fel)kavamak) úgy játszik el, hogy a hullás folyamatát a magas, az emelkedését mély hangrendü szavakkal festi. Fónagy Iván épp ezért a nyugtalanság leleményes expressziójának nevezi a verset, ahol a „szél felkavarja a vers megszokott rendjét is”.28 Babitsnak sikerül „szellemet lehelnie” a tájba, mint Duprét idézve mondta, valóban saját, nyugtalan érzéseivel átitatva tudja megjeleníteni az alkonyi természetet, a verba- litás eszközével, a szavak zeneiségének hatásával, a rímek csengésével az álmodó, de zaklatottsággal teli csend világát idézi meg. Olyan jól sikerültnek érezte versét, hogy végül Alkony címmel a benső tájakra vezető Pays ages intimes versfüzér darabjaként emelte kötetébe.

A 6. költemény, a Szerte feketén... kezdetű, a holdfényes nyári éjszakát leíró vers. Itt Babits az éjszaka mozdulatlannak látszó nyugalmát úgy jeleníti meg, hogy a táj minden részletét lappangó feszültséggel telíti, hiszen a tárgyakat olyan megszemélyesítő, cselekvést vagy állapotváltozást kifejező igék segítségével jellemzi, melyek mégis a dolgok egy helyben maradását hangsúlyozzák: lapul a gyom, búsul a fűz, gyászol a felhő, a szemtelen hold hízik és nevet, a jegenye pedig nyújtózik. Kosztolányi meg is dicséri egyik levelében: „Milyen szeme van: hogy meglátja a szöllő hangulatát, az esten nyújtózkodó jegenyéket és mindenekfelett leírja bámulatosan hajlékony nyelvvel, magyarul és magyarán. Önnek a kezében nem csak kőműveseszköz a nyelvünk, de maga is alkotás; gyúrja, csinálja, a gondolathoz s az érzelemhez formálja, minden sorban egy új fordulat, egy új szó.”29 A költemény először A Holnap új verseiben jelent meg Apróságok cikluscím alatt Luna címmel, a Hesperus cíművel együtt,30 mely szintén egy alkonyi tájképből indul ki hasonló, megszemélyesítő eljárással: „Megtépte köntösét a felhő, / gyászolva a halott királyt.” Mindkét „apróság” végül a Paysages intimes versfüzér része lesz majd, a Luna ekkor már megőrzi címét, a Hesperus új címet kap: Találka előtt.

Csak a 4. számú, a tájtól leginkább elszakadó, saját érzelmeket előtérbe helyező,

28 Fónagy Iván: A versek hírértéke. Költészet és információelmélet. Magvető Almanach, 1967. 1.368-369.

29 Kosztolányi Dezső levele Babitsnak [Szabadka, 1906. márc. 25,-ápr. 4. k.] In: BML 1890- 1906. 236.

30 A Holnap új versei. Nagyvárad 1909. 94.

30