Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
BENSŐSÉGES TÁJKÉPEK, FELHŐVEL Ismeretlen versek a fiatal Babits műhelyéből
mészet iránt. Csak a lélek iránt.”13 Két szempontból lényeges most számunkra Babits fejtegetése. Egyrészt megállapítható: aki ilyen magabiztossággal jelenti ki egy másik költőről, hogy „egyáltalán nem volt érzéke a természet iránt”, az nemcsak másokkal kapcsolatban figyel e jelenségre, hanem önmaga ilyen típusú képességével is számot vet, s summás ítéletéből szinte egyértelműen következik, hogy Komjáthyval ellentétben, akinél „a természet egyszerűen nem létezik”, számára igenis létezik, sőt meg van győződve saját természetre figyelő, befogadásra nyitott érzékéről. Másrészt nyomon követhető kitartó figyelme, mellyel az egyes költészetek elemzésekor a külső benyomások, a képek, az érzések és a szavak egymáshoz való viszonyát, s annak változatait, a műalkotás születésének stádiumait vizsgálja. 1919-ben, egyetemi előadásában az egyik legrészletesebben kifejtett rész a művészi eszközök tana: „milyen eszközöket használ a költő világának megalakítására, vagy hogyan használja fel a valóság elemeit, hogy mondanivalójának szimbólumai legyenek.” Az eszközök felosztására két csoportot különböztet meg: „1. a költeményben megjelenő valóságelemek kiválasztása. 2. a kombinálás. Az első az átélés, a második fantázia eredménye.”14 Elméleti érdeklődésének és tájékozottságának további bizonyítéka, hogy egy tanulmányában részletesen foglalkozott a tájfestés kérdésével. 1910-ben, Fogara- son előadást tartott Modem impresszionisták címmel.15 Művészettörténeti szempontból Szíj Béla vonja meg az írás mérlegét. Egyrészt megállapítja, hogy míg Babits nem vonzódott az avant-garde jellegű festészethez, annál erősebb ragaszkodást érzett a klasszikus hagyomány és a keresztény misztika felé hajló XIX. század végi festők, a preraffaeliták iránt. Figyelemre méltónak tartja azonban naprakész tájékozottságát, hiszen ahogyan elemezte a müveket és irányzatokat, „az megfelel a haladó művészettörténeti szemléletnek”.16 A fogarasi előadás központi témája a tájképfestészet változásának története. Személyes közvetlenséggel szinte vallomást tesz érzéseiről. „Ugyanaz a táj minden emberre másképp hat; a képen azt szeretnők látni, hogyan hatott a festőre. A tájkép nem fénykép, nem tiszta másolása a természetnek: a tájkép a festészet lírája, olyan, mint a dal, amelyben a festő a saját érzelmét, a saját benyomásait fejezi ki.”17 Ezzel szemben a régi francia tájkép, még csak fényképszerű hűségre sem törekedett, hanem egy idealizált, képzelt tájkép volt, regényes romokkal, klasszikus épületekkel és jelenetekkel felékesítve. Határozott rokonszenvvel írja le a változást, mely ekkor a táj kép festészet ábrázolásának módjában bekövetkezett. Dupré volt az, aki a francia festők közül először új irányba tért. A róla írt jel13 Az irodalom halottjai. Nyugat 1910. máj. 1. 9. sz. In: BMETI. 117-118. 14 Az irodalom elmélete. In: BMET I. 635-636. 15 Modern impresszionisták. Fogaras és Vidéke 1910. nov. 27.48. sz. 2-3. In: BMET I. 181-199. 16 Szíj Béla: Babits Mihály fiatalkori képzőművészeti érdeklődése. Művészet 1980. aug. 8. sz. 18. 17 Modern impresszionisták. In: BMET I. 186. 26
