Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
BÁRSONYSZÉK VAGY TÜZES TRÓN Babits presztízsváltozásai a Baumgarten Alapítvány kurátoraként
módosítják a jutalmazottak listáját is, melynek eredményeként Tersánszky megkapja a díjat. Ám annak jeleként, hogy a döntési jog körüli feszültség megmaradt, ezen az ülésen mégis nyílt konfliktus keletkezik Babits és Osvát között. Az alapító levelet olvasgatva Osvát nem mentes „kaján gondolatoktól”, legalábbis Basch Lóránt, Babits iránt elfogult kommentárjában, így jellemzi a helyzetet. Hirtelen megszólal, s kétségbe vonja a kuratórium működésének legjellegzetesebb, és épp ezért legkényesebb pontjának jogosságát, nevezetesen azt, hogy Babits és Basch személyes ítélete és ízlése hogyan lehet a jutalmazás végső soron döntő tényezője. Tette ezt mégpedig úgy, hogy kettejük felhatalmazásának legitimitását, a végrendeletnek az alapító levél általi értelmezését kérdőjelezte meg: „Voltaképpen nem is az lehetett a szándéka Baumgartennek, hogy a két kurátor válassza ki az írókat. Csak az, hogy ők állapítsák meg a kiválasztás mikéntjét. Ezt a rendelkezést a kurátorok rosszul értelmezték.” Jellemző, hogy bár nyilvánvalóan nem volt igaza, hiszen Baumgarten egyértelműen Babitsra és Baschra, mint személyekre bízta az alapítványt, ez a kijelentés Babitsot milyen érzékenyen érinti: „elsápadt, felugrott és szó nélkül kiment a szobából”, majd Basch emlékei szerint „Osvát e szavakkal: »De Mihály!« utánarohant. Rövid idő múlva együtt jöttek vissza.”40 Az ügy elsimult, kilépéshez nem vezetett, de irodalmi körökben visszhangja elterjedhetett, hiszen Németh László is így utal rá az Ember és szerepben: „az első Baumgarten díjkiosztásnál Osvát kellemetlenkedett Babitsnak”.41 Kérdés, hogy mivé fejlődött volna további együttműködésük az alapítványon belül, ha hamarosan nem következik be Osvát tragikus halála. Voltak azonban, akik kenyértörésre vitték a dolgot, s kiléptek. Mikes Lajos 1929 decemberében mondott le, mivel nem értett egyet a döntésekkel, Voinovich Géza 1930 januárjában, mivel szerinte a testület fölösleges, hiszen „a szóba jöhető neveket a kuratórium a nélkül is ismeri”, 1933 decemberében Petrovics Elek, Szekfü Gyula, Thienemann Tivadar is kivált,42 Kosztolányi pedig egyenesen könnyezni kezdett, mikor megtudta, hogy József Attila másodszori ajánlása ellenére sem kapott díjat.43 Láthatjuk, hogy a Basch által megfogalmazott cél, hogy „a legkitűnőbb szakférfiak” véleménye „az alapítvány tekintélyét és súlyát” emelje, vagyis a szakmai, baráti tábor megnyerése, véleményének integrálása sem sikerült konfliktusmentesen. Végigtekintve a sokszor ellentmondó szempontokon, a politikailag kényes, az erkölcsileg nehéz, a gazdaságilag súlyosan felelősségteljes helyzeten, megállapíthatjuk, hogy az alapítvány már életbelépésének pillanatában időzített bombaként ketyegett, és szükségszerű volt, hogy e bomba Babits költői megmérettetésének, 40 Uo. 41 Németh László: Ember és szerep. Kecskemét, 1934. Tanu-kiadás. 94. 42 L. erről részletesen Téglás 2000/a. 147, 152. 43 Németh Andor: Mit illik József Attiláról tudni? In: KJA I. 635. Vö. Tverdota 1998. 37. 234
