Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
BÁRSONYSZÉK VAGY TÜZES TRÓN Babits presztízsváltozásai a Baumgarten Alapítvány kurátoraként
a konzervatív Kisfaludy Társaság vagy bármely más mohos, elsorvadt, nyíltan élettől elzárt testület döntésének, de egy testület, amelyben a Nyugat szerkesztői és főmunkatársai ülnek!”21 A hivatalos kultúrpolitikával való konfrontálódás vagy a vele kapcsolatos túlzott engedékenység veszélye - újabb állandó konfliktusforrásként - amúgy is ott lebegett a kurátorok feje fölött. Az alapító oklevél végső szövegét ugyanis befolyásolta Klebelsberg Kunó kultuszminiszter kívánsága, aki felügyeleti jogot kívánt a minisztériumnak fenntartani, vagy ahogy Basch Lóránt írja visszaemlékezésében, megfogalmazódtak olyan „kívánságok, amelyektől a kormányhatóság a felügyeleti jog hatályosabb gyakorolhatósága végett a jóváhagyást függővé tette”.22 Ezért került a Vegyes intézkedésekbe, első bekezdésként az a sokszor emlegetett 28. §, amely végeredményben a miniszteri vétójogát fogalmazza meg: „Jelen alapítvány felett a kormányhatósági felügyeleti jogot a m. kir. vallás- és közoktatás- ügyi miniszter gyakorolja. A főfelügyeleti jog gyakorolhatása végett a kurátorok az évdíjakat odaítélő határozatokat a tanácsadó testület esetleges észrevételeivel együtt a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjeszteni kötelesek.”23 Ez a felügyeleti jog aztán mindvégig egy bizonyosfajta taktikázást tett szükségessé a kurátorok számára. Basch Lóránt „egy emberöltő távlatából” visszatekintve is szükséges kompromisszumnak tekintette a miniszteri vétó elfogadását, annak ellenére, hogy utólag még világosabban látja a meghozott engedmények súlyát: „Tudtuk, hogy a vétójog mi(niszteri) gyakorlása ugyanis függvénye a mindenkori politikai helyzetnek, (s) céljaink elérése és a megsemmisítés veszélye között nem egy (esetben) kell majd »tojástáncot« járnunk.”24 Ez a „tojástánc” az alapítvány megítélését óhatatlanul vitatottabbá tette, s további konfliktusokat, nyílt vádaskodásokat, gyakran alaptalan gyanúsítgatásokat szült. Kassák például 1929-ben egyenesen azt írja, hogy Babits „inkább a kormány felé, mint az Igazság felé hajtotta meg zászlóját”.25 A megalkuvást hangoztató vádak ellenére a kuratórium munkája többször ütközött nyíltan a kormányzati hatalommal: 1930-ban a minisztérium vétót emelt Pap Károly, 1935-ben pedig Kassák Lajos26 és Vas István díjazása ügyében. József Attila nagy port felkavart posztumusz díja sem volt zökkenőmentes hivatalos részről. Basch Lóránt erre így emlékszik: „A minisztérium leiratban hívott fel, hogy mást jelöljünk a helyére, és egyben vétót emelt egy fiatal költő jutalma ellen. A leirat (25 120/1937) súlyos szavakkal rótta meg 21 Nádass József: Az írástudók árulása - az írástudók kiárusítása. (Jegyzetek a Baumgarten- dijhoz). Korunk 1929. febr. 2. sz. 149. 149. 22 Basch Lóránt: A Baumgarten-alapítvány a végrendelettől az életbelépésig. 655. In: Basch 2000. 145. 23 Sipos 1999/a. 133. 24 P1M V. 3820/194/56. f. 25 Kassák Lajos: Baumgarten-alapítvány és az írástudók árulása. Munka, 1929. febr. 5. sz. 152-153. “Erről részletesen 1. Sipos 1999/b. 119-126. 230
