Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

BÁRSONYSZÉK VAGY TÜZES TRÓN Babits presztízsváltozásai a Baumgarten Alapítvány kurátoraként

Ha a következő évszázad küszöbéről tekintünk végig a díjazottak listáján, mely ma már teljes terjedelmében hozzáférhető a Téglás János által összeállított, a Baumgarten Alapítvány ünnepeit bemutató dokumentum kötet jegyzetében,5 megállapíthatjuk, hogy a lista egyáltalán nem szégyellni való. Igaz a díjak kiadásának sorrendjén van vitatni való, például csak 1932-ben kapja meg a díjat a Kosztolányi által többször is, barátilag ajánlott Füst Milán, illetve a szűkös anyagi körülmények között élő Nagy Lajos, Kassák pedig csak 1936-ban kerülne sorra, ha a kuratórium javaslata ellenére nem tiltanák le a minisztériumból. Megkérdőjelezhető egyes, a Nyugat köréhez tartózó, közepes szerzők túlzott előtérbe helyezésének jogosultsága is, mint például Gellért Oszkár háromszori díjazása 1932, 1933, 1934-ben, míg József Attila 1935-ben kapja az első pénzjutalmat, s mint tudjuk, csak halála után, 1938-ban a díjat, Déry Tibor pedig egyáltalán nem került Babits ideje alatt a kitüntettek közé. Mégis összességében a mai irodalmi kánonnal lényegében egyezőnek ítélhetjük a díjazottak körét. Ennek ellenére Kassák és József Attila ügye, s annak sajtóvisszhangja, elválaszthatatlan, sőt kiemelkedően fontos része lett nemcsak az alapítvány történetének, nemcsak Babits életrajzának, hanem a kor irodalomtörténetének is.

Nem az események lefolyását, a kirobbanó viták menetét szeretnénk nyomon követni,6 hanem azokat a hol nyilvánvaló, hol a lappangó összefüggéseket szeretnénk feltárni, melyek a kritikák tüzét újra és újra szították, s Babits megítélésének szélsőséges formáit hozták létre. Először is nagy pénz osztásáról volt szó, s ez önmagában már elegendő indok lehetne az indulatok elszabadulására. Másrészt Baumgarten végrendeletében több díjazási szempont figyelembevételét óhajtotta: a politikai, anyagi, esztétikai és erkölcsi értékek megítélésének súlya és aránya homlokegyenest eltérő értelmezésre adott lehetőséget. Harmadrészt a húszas évektől kezdve az irodalmi életet is egyre jobban áthatották a heves politikai viták, az eldurvuló vagdalkozások. Negyedrészt a minisztérium vétójoga fenyegető pallosként függött a kurátorok feje fölött, s ez tovább bonyolította az odaítélés szempontjait és menetét. Végül és nem utolsó sorban Babits személye és a végrendelet által hirtelen megváltozó lehetőségei és befolyása, a földcsuszamlásszerűen átrendeződő hatalmi viszonyok kinél zavarodottságot, kinél indulatot, kinél féltékenységet, kinél gyűlöletet, kinél pedig meghunyászkodást okoztak. A húszas évek folyamán amúgy is vitatottá vált virtuális költői vezető szerepe a váratlanul megkapott tényleges hatalmi pozíció által szinte főbírói ranggá, esztétikai

A költő halála. Újság, 1937. dec. 8. In: KJA 610.; Ignotus: Irodalom és tehetség. Magyar Hírlap, 1937. dec. 12. In: KJA I. 626. Ignotus Pál: A Baumgarten-díj és az irodalomtörténet. Magyar Hírlap, 1938. jan. 1. In: KJA II. 913.

s Basch 2000. 175-183.; illetve Téglás 2007. II. 282-287.

6 Ennek példamutatóan alapos dokumentálása cikkem megjelenése után öt kötetben látott napvilágot a Babits Könyvtár sorozatában: Téglás 2003, Téglás 2007.

225