Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)
„A NÉV, MELY ÁLL E KIS PAPÍRON” Anév jelentésének kérdése Babitsnál
önkényes megegyezés alapján, konvencionálisán jelöli a dolgokat, s nem mutat rá a megnevezett lényegére. A vers életrajzi hátterének egyik fontos részlete, hogy a névjegykártyák, nyomtatott meghívók bajai tanárkodása idején, 1905-6 telén, társas életének elengedhetetlen tárgyai voltak: e kis papírokon szinte kétheten- két kapott meghívást ebédekre, vacsorákra.4 Hogy a feszélyezett és tapasztalatlan Babits mennyire idegennek érezte magát a kisvárosi illemszabályok és a merev elvárások bonyolult rendszerében, arról Hatholdas rózsakert című kisregénye is tanúskodik. A bajai társas élet szokásaihoz alkalmazkodva, felemás érzésekkel ekkor készíttetheti első, saját névjegykártyáját is, melynek írásmódjáról a nyomtatás előtt nyilván döntenie kellett. A hagyatékban csak olyan névjegykártyát ismerünk, amelyen ts szerepel. A névjegykártyán szereplő nyomtatott név nem egy művet ismer el sajátjának, hanem magát a személyiséget. Az amúgy is zárkózott fiatalember e hétköznapi tárgyon keresztül foglalja versbe egyik alapvető és visszatérő problémáját, a látszat és valóság szövevényes kapcsolatát, s annak saját életére vonatkoztatott, szüntelenül átérzett ellentmondását: ,jaj, mért egy örök idegennek / jelzé nevét e papiros?” Egész világot rejtő, magábazárt személyiségének jele a név, és ennek tárgyiasult formája a nyomtatott kártya, melyek egymástól független életet élnek. A vers fontosságát, önmeghatározó jellegét mutatja, hogy alapgondolata a kötetében kiemelten fontos helyen szereplő, ars poetica értékű költeményével, A lírikus epilógjával cseng össze. (E kapcsolatra Babits maga hívja fel a figyelmet ihlettörténeti vallomásában: „Rokon A lírikus epilógjával.")5 Nem pusztán filozófiai beállítottságának köszönhető, hogy a név jelentése és az egyénhez való viszonya ifjúságától kezdve izgatta; érzékenységét személyes okok is fokozták. Közismert tény, hogy fiatal korában nem ís-sel, hanem cs-vel írta a nevét, s több éves habozás után végül megőrizte a családi hagyományként örökölt írásmódot. Gérard Genette állítása, hogy „nem mindig olyan ártatlan gesztus az, ha valaki «megtartja nevét»”, rá különösen érvényes.6 Egy késői visszaemlékezése szerint véletlen elírás okozta a cs-betűs írásmódra való áttérést. „Mikor az érettségi okmányaimba, valami tévedés folytán, hibásan került be a nevem - a hagyományos írásmód ellenére - még csak ki sem akartam igazíttatni!”7 Egy véletlen miatti felháborodás az ő szemében a nemesi származás túlzott tiszteletét jelentette volna, s ez alapvetően ellenkezett apjától kapott liberális neveltetésével 4 E nyomtatott kártyák ma is megtalálhatók a hagyaték iratai közt. Oszk Fond III/1442.; V.ö. Belia 1983.218-219. 5 It 1975/2. 460. 6 Gérard Genette: Le nőm de l'auteur. In: Genette 1987. 1987. 41. Fordítása: A szerző neve. In: Helikon 1992/3^1. 525. 7 Posztumusz közlése: Nevek, ősök, címerek. Magyar Csillag 1942. jan. 1. 1. sz. 1-4. In: BMET II. 687. 136
