Kelevéz Ágnes: „Kit új korokba küldtek régi révek”. Babits útján az antikvitástól napjainkig (Budapest, 2008)

„SOHASE VOLT MÉG ILYEN SZÉP GYEREKEM” Babits nyomában a Laodameia bölcsője körül

lete: „Miserarum est neque amori dare ludum, neque dulci / Mala vino lavere, aut examinari metuentis / Patruae verbera linguae.” A verset valóban lefordította Babits, kézirata fennmaradt, melynek szövegét Kozocsa Sándor közölte. A kéziraton az autográf rájegyzés a fordítás időpontjáról és a kézirat sorsáról is tudósít: „Cholnoky László úrnak Babits Mihály. írtam 1901 [...] Szekszárd. Cholnoky úrnak adtam 1918-ban.” Majd a kézirat Stemmer Ödön antikváriustól került Kozocsa Sándor tulajdonába.90

A versnek az első strófája így hangzik:

Nyomorúság se szerelmet nem ízlelni, sem az édes ital enyhét, hanem egyre remegőn a haragos gyám pörölésére figyelni

A Horatius-versnek nyilván az üteme volt Babitsra nagy hatással, hiszen nem szövegszerű, hanem ütembeli egyezést találunk. A kéziratra rá is jegyezte a ritmus- képletet:

UUÍ-|UUÍ-|UUl-|LMJluul-|uul-|uul-|uul- uul — |uul —

Ugyané kórus első semichorusának az „Artemis követői, szűz / lányok, zengjük az istennőt:” kezdetű szövege, pontosabban az 557-563. sorok mellé Babits a következőket jegyezte: „Catullus, a vers már III. koromban nagyon tetszett”. A szöveg forrása valóban egy Catullus vers, a Carm. 34.: „Dianae sumus in fide / Puellae et pueri integri: / Dianam pueri integri / Puellaeque canamus. // O Latonia, maximi / Magna progenies Iovis, / Quam mater prope Deliam / Deposivit olivam, // Montium domina ut fores / Silvarumque virentium / Saltuumrque reconditorum. /Amniumque sonantum. // Tu Lucina dolentibus / Iano dicta puerperis, / Tu potens Trivia et notho ’s / Dicta lumine Luna. // Tu cursu, dea, menstruo / Metiens iter annuum / Rustica agricolae bonis / Tecta frugibus exples.” Devecseri Gábor fordításában a következő: „Dianához imádkozó / szüzek s tiszta fiúk vagyunk: / Dianát, nosza hát fiúk / s lánykák, zengjük e dalban. // Ó, Latónia, legnagyobb / Juppiter deli sarja, te, / Délosban helyezett anyád / szép olajfa tövébe, // hogy minden hegy, a zöldelő / erdő, félreeső liget // és minden zuhogó folyam / árja téged uraljon. // Fájdalmában a nő, ha szül, / szólítgat: te Lucina vagy, / hívnak nagy Triviának is / és kölcsöntüzü Holdnak. // Istennő, te a hónapok / sodrán éves utad rovod / és a gazda szerény lakát / terméssel te rakod meg. // Tisztelt légy ne90 Kozocsa Sándor: Babits Mihály Horatius-fordításai. It 1943. 3. sz. 128-130.

110