Hegyessy Gábor: Borsod-Abaúj-Zemplén megye cincérfaunája (Budapest, 2013)
A cincérek életmódja
A CINCÉREK ÉLETMÓDJA A cincérfélék családja (Cerambycidae) a növényevő bogarak (Coleoptern: Chysomeloidea) alrendjébe tartozik. Magyar nevük hangutánzó szó, amelyet jellemző hangadó képességükről kaptak. Korábban, a nyelvújítás idején próbáltak más neveket adni nekik. Voltak közöttük: bajlár, karosa, torjgomb, peszök, zenész, nyikor, izmócz,fürészfalám, czinczogány stb. nevű genuszok is (Frivaldszky Imre /1865/), ám ezek nem kerültek be a köztudatba, sőt, azóta többségükben teljesen feledésbe merültek. A Földön a sarkvidékek kivételével szinte mindenhol élnek cincérek, eddig leírt fajaik száma mintegy 25 000, de ez a szám évente százával gyarapszik. A Kárpát-medencéből előkerült fajok száma kb. 260, de időről időre találhatók még új, eddig csak a környező tájakról ismert fajok is. Vannak közöttük távolabbi vidékekről, pl. Dél-Amerikából vagy Afrikából, Ázsiából behurcoltak is, ezek azonban csak nagyon ritkán képesek faunánk állandó tagjává válni. A magyarországi cincérek többsége megegyezik Közép-Európa hasonló tájainak faunájával. Csak kis mértékben tér el ettől az alapfaunától Európa más részeinek cincérvi- lága de nagyon sok faj megtalálható még Szibéria, Kis-Ázsia, az Észak-Afrikában levő Atlasz-hegység vagy akár a Távol-Kelet Csendes-óceáni partvidékének, vagy Japán szigetének állatvilágában is. Mindezek a mérsékelt övi Eurázsia Palearktikumnak nevezett egybefüggő életközösségének részei. Az egyes cincérfajoknak jellegzetes, a földtörténet évmilliói alatt kialakult elterjedése van, ami nagyon sok információt hordoz számunkra az állat élő és élettelen környezeti igényének szempontjából. Ezek ismerete pedig minősítheti hazánkbeli életterét, általában a környezet minőségét. Éppen azért van hazai cincéreink között sok védett faj, mert speciális táplálkozási igényeik miatt értékes környezeti indikátornak tekinthetők. A hazai cincérek lárváinak legtöbbje különféle fákban él, xilofág rovarnak számít. Nagyon kevés ezek között az olyan, amely élő fában képes kárt okozni: pl. nagy hőscincér (Cerambyx cerdo L.), pézsmacincér (Aromia moschata /L./), nagy nyárfacincér (Saperda carcharias /L./), kis nyárfacincér (Saperda populnea /L./). Ez utóbbi faj tovább specializálódott: fiatal nyár- és fűzfajok vékony ágaiba petézik, itt daganatszerű elváltozást okoz, s a lárva helyben maradva a duzzanat szöveteivel táplálkozik. A cincéreket inkább a fák másodlagos károsítóinak lehet tekinteni: egyesek nagy járataikkal a farészt furkálják át, így olykor emberi használatra alkalmatlanná teszik a fát (pl. fenyvescincér-fajok IMonochamus spp.l). Mások csak a kéreg alatt rágnak, ezek nem számítanak kártevőnek. Ez utóbbiak járataiban a különböző szemcséjű rágcsálékon pe7
