Hegyessy Gábor: Borsod-Abaúj-Zemplén megye cincérfaunája (Budapest, 2013)
A cincérek életmódja
nészgombák telepedhetnek meg, amelyek később a fa lebontásában játszanak szerepet, de gyakran elpusztítják a cincérek lárváit, bábjait is. Vízzel átitatott, penészes faanyagban nem él meg cincér, de a korhadtság alacsonyabb fokán álló tuskókban, rönkökben speciális fajok tenyésznek. A még élő fák viszonylag frissen elhalt ágaiban, törzsrészeiben (ez utóbbit tükörfoltnak nevezzük) az új korhadék tápanyagokban nagyon gazdag. Ilyen helyen fejlődik a kétszínű odúcincér (Rhamnusium bicolor /Schrank/), a kétszínű karcsú- cincér (Pedostrangalia revestita /L./), a szőrös cincér (Anisarthron barbipes /Schrank/) és még több más faj lárvája. A még álló vagy földön heverő, viszonylag száraz rönkökben vagy tuskókban él az aranyszőrű karcsúcincér (Leptura aurulenta F.) és a tarkacsápú kar- csúcincér (Rutpela maculata Poda). Egészen puhára korhadt fában rág a vörös virágcincér (Stictoleptura rubra /L./) és a feketeszőrű karcsúcincér (Leptura quadrifasciata L.) lárvája. Vannak fajok, amelyek kezdetben korhadt tuskókban fejődnek, de később a talajba vonulnak. Ott bábozódnak: pl. a hegedülő csercincér ( Prionus coriarius /L./) és a változékony virágcincér (Pachytodes cerambyciformis /Schrank/). A legtöbb cincér lárvája különböző fafajok ágaiban él, jellegzetes rágásképük alapján is sokszor felismerhetők. Az evolúciós szempontból legrégebbi cincércsoport, a csőszcincérformák (Prioninae), alcsaládja, amelybe nálunk pl. a hegedülő csercincér néven is ismert csőszcincér (Prionus coriarius /L./) tartozik, általában fák korhadó törzseiben, tuskóiban vagy a talajban fejlődik. A legfiatalabb csoportok a takácscincérformák (Lamiinae) alcsaládjába tartozó gyalog- cincérek (Dorcadionini), dudvacincérek (Phytoeciini), bogáncscincérek (Agapanthiini) tribusainak életmódja teljesen eltér a megszokottól. A talajon mászkáló gyalogcincérfajok {Dorcadion spp.) a gyepes területeken terjedtek el, lárváik a talajban élnek, kívülről rágják a gyökereket. A dudvacincérek (Musaria, Phytoecia, Opsilia nemek) pondrói különféle, de a fajra jellemző lágyszárú növényfajokban vagy növénycsoportokban, a szárban és a gyökérben rágnak. A fűzcincérek (Oberea) genuszának kutyatejcincérek (Amaurostoma) szubgenuszába tartozó fajok a mérgező tej- nedvet kibocsátó kutyatej {Euphorbia) növények szárában fejlődnek. Újabban evolúciósán a legfiatalabb csoportnak a bogáncscincéreket {Agapanthiini) tartják, amelyek többféle lágyszárú csoport, főleg fészkesek {Compositae), pillangósok {Legu- minosae), mácsonyafélék (Dipsacaceae), tátogatófélék {Scrophulariaceae) vagy harangvirágfélék (Campanulaceae) szárában fejlődnek. Ezek egyes fajai, pl. a kék somkórócincér (Agapanthia violacea /F./) és a kék varfűcincér {A. intermedia Ganglbauer) még napjainkban is a faji szétválás folyamatában vannak. A bogáncscincérek (Agapanthia spp.) lárvái nagyon eltérnek a megszokott cincérlárva formától, egyes fajok lárvális alakjait még mindig nem lehet egymástól elkülöníteni. Két olyan faj is él e rokonságból Magyarországon, amelyek fűfélék {Poaceae) szárában élik lárvális életüket. A hengeres szalmacincér {Theophilea subcylindricollis Hladíl) és a hosszúcsápú szalmacincér (Calamobius filum Rossi) a nagy termetű élő fűfajok szárában fejlődik, élettartama egy év. A megye területéről csak az utóbbi évtizedből ismerjük ez utóbbiakat. Az imágók egy része (a virágcincérek (Lepturini), a darázscincérek (Clytini) egy csoportja és még sok faj) viráglátogató, más fajok farakásokon láthatók. A ritkábbnak számító fajok többsége rejtőzködő életmódot folytat: jó rejtőszínük van, a fák, bokrok magasabbra nyúló ágain tartózkodnak, kéregrepedésekbe bújnak el vagy éjszakai életmódot folytatnak. Ez utóbbiak egy része fényre is repül. Jellegzetes az egyes fajok imágóinak rajzása, amely a tápnövényből való kibújástól az 8
