Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)

Bíró Lajos Levelei - 1914

1914 I 61

Mindenkit külön-külön, papát mamát, Lenkét, Gabit üdvözlök.

Magát csókolja szeretettel Lajos

[P b. 1914. szept. 16.] szeptember 14. V. 5394/29.

Drága szívem, mi négyen-öten elváltunk a főcsapattól, és a magunk útján megyünk új állomáshelyünkre. Ma estére már ideértünk; jól vagyunk; holnap korán reggel továbbmegyünk; délben már meg is érkezünk. Onnan majd írok. Cikket is küldök. A legutóbbi leveleimet, remélem, megkapta. Az elutazásunk egy kissé gyorsan ment; napok óta tudtuk, hogy megyünk; azután tegnap délután jött a parancs, és ma reggel indultunk. Részletekről beszámolok. Papához írott hosszú levelemen kívül újabb hosszú levelet fogok írni a helyzetünkről (a mi helyzetünkről, a sajtószolgálatról). Magával és a lappal is igen állandó és közeli érintkezésben leszek. Voltaképpen Budapesten is lehetnék. De azt hiszem, ki kell tartani; amíg egyáltalában van remény rá, hogy jól lehet még dolgozni.

Szeretettel csókolja L.

Bártfa, Hungária Szálló, szeptember 15.

[Pb. Bártfa, 1914. szept. 16.] V. 5394/30.

Drága szívem, röviden és gyorsan jelentem, hogy új állomáshelyünkre megérkeztünk. A szállás nagyobb része a másik úton még csak ezentúl jön. Még ma hosszú levelet írok. Szolgálatunkról stb. stb. Most előreláthatólag hosszabb ideig itt maradunk. Hogy Budapesthez milyen közel vagyunk, azt nem kell külön hangsúlyoznom.

Most sietek. Minden egyébről legközelebb.

Szeretettel L.

Veronkám, nemsokára látni foglak. Csókol apa

Poprád-Felka, Nemzeti Szálló, szeptember 16.

[Pb. Poprád, 1914. szept. 17.] V. 5394/31.

Kedves papa, az előbbi levelemet nyilván megkaptad már. Szeretném még hozzáfűzni a következőket.

Itt vagyunk új állomáshelyünkön. Gondolom, még mindig úgy kell tenni, mintha nem volna szabad megírni a nevét. Ez persze ma már mulatságos, hiszen úgyszólván Budapestnek egy külvárosában vagyunk. Az elhelyezkedésünk és elrendezkedésünk úgy ment végbe, mint rendesen: a jó szobákat lefoglalták a sajtóhadiszállás tisztjei, a rosszakon osztozkodhattunk mi. Most megint azt tesszük, amit előbbi állomáshelyünkön tettünk: a magunk szakállára és a magunk költségére lakást keresünk.

Ez rendben is volna és beszélni se volna róla érdemes. Csak az a kínos, hogy ezekben a dolgokban némiképpen rendszer van. Úgy fest a do-