Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)
Bíró Lajos Levelei - 1914
50 I BÍRÓ LAJOS LEVELEI De téged, kedvességem és drágám nagyon, nagyon, nagyon szeretlek. Kedves, drága Jolánkám, szívem, de jó lesz veled lenni. Szeretettel L. [Pb. 1914. szept. 1.] augusztus 31. V. 5381/2/2. Veronkám, szívem, ma neked írok először. Mert olyan kedves voltál, hogy megint írtál nekem. Nagyon örültem a levelednek. Mindig nagyon, nagyon örülök neki. De éppen azért megírom neked, hogy csak akkor írj nekem, ha igazán kedved van rá. Nem kötelesség az, drágaságom. Ha jól esik, ha kedved van rá, ha nincs jobb játékod, akkor írj. Nem szeretem, virágom, hogy olyan izgatottak vagytok. De hát mit csináljunk? A háborút mindenki megszenvedi. De te, édességem, mondd csak mindig a többieknek, hogy ne legyenek nagyon izgatottak. Én itt nagyon nyugodtan élek. Hidd el, bogaram, ilyen kis fészekben még izgatott se tud lenni az ember, úgy unatkozik. Unatkozik, és vár egész nap, és alig-alig történik valami. Néha-néha jön egy hír, azt továbbadjuk, azután megint semmi. így élünk itt, Veronkám. Még egyszer köszönöm, egyetlenem, hogy írtál. És tudod, kinek van a szívemben egy külön lakása? Ölel és csókol apa Drága Jolánkám, tegnap késve ment el a levelem. Azt hiszem, ezzel együtt fogja megkapni. Az egész napot tudniillik várakozással töltjük el. Reggeltől estig várunk a döntés hírére; nem jön semmi; nem csináltunk semmit, azután kezdődik elölről. De higgye el, hogy Veronkának igazat írtam: itt még izgatott se lehet az ember. Az izgalomhoz egy nagyváros kell az ember köré; itt úgyszólván nem is gondol senki a háborúra. A legfontosabb kérdés az, hogy a marhahús, a mindennapi, lassan-lassan ehetetlenné válik. Ha a továbbadandó táviratra nem várnánk, igazán elfelejtettük volna már, hogy milyen irtózatos órákat élünk át. A Kriegspressequartier a legszebb élményeinket vette el. Megfosztott bennünket még attól az érzéstől is, hogy contemporaine-k111 vagyunk. Vigasztalan egy szituáció. No, mindegy. Kéri állítólag csakugyan elmegy holnap. Én mindenesetre megkezdem - a mai levele szerint - a smoncák írását. Mondja meg, szívem, papának, hogy megpróbálok olyanokat írni, hogy legalább a föld alá ne kelljen süllyedni szégyenletemben. Ez a veszedelem úgyis nagyon fenyeget az egész működésem miatt. (A többieké is ilyen -, de ők nem szégyellik magukat. Kérit és még néhányat kivéve.) Nagyon bosszant, hogy amúgy is szegény távirataim közül néhány lemaradt a távíró-hivatalnokok oktalansága miatt. A budapesti cenzúra 111 kortársak (francia)
