Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)
Bíró Lajos haditudósításai - Törökországi Kiküldetés 1916
TÖRÖKORSZÁGI KIKÜLDETÉS 1916 I 511 kában, az előbb három lépcsőn ugrott át egyszerre, amikor ide feljött. Jó formájú, friss fiatalember, nem tudok belenyugodni. A szeme egy keleti asszonyszépségnek a világító, feketetüzű, nagy szeme. A szája kicsi, telt és piros, mint egy fiatal asszonyé. A kis fekete bajusza is zavar; Napóleon, Nagy Frigyes és Moltke nem hordtak bajuszt; én még mindig nem tudom a nagyságot bajusszal elképzelni. Csinos kis fekete bajusza van, ragyogó fekete szeme, ragyogó piros szája, ez a szép fiatalember, aki arra született, hogy szőke asszonyok öröme legye, ez volna amaz Enver, aki - ? Beszélgetünk vele, és fájdalom, nincs rá mód, hogy a beszélgetés ingerelje és felizgassa, hogy a fehér homloka ráncokba húzódjék, hogy a finom keze ökölbe szoruljon, és hogy onnan bentről, e mögül a szép maszk mögül előcikázzék valami, a léleknek az a villáma, amely ölni és gyújtani tud. De amint beszélgetünk, valami mégis előcikázik a fehér arc mögül. Akarva, nem akarva bókokat mondunk neki, őróla magáról és a török hadseregről. És ekkor átcikázik az arcán egy mosoly, amely most már több, mint szép. Elragadó. Sokkal több van benne, mint jókedv. Irónia van benne. A személyének szóló bókokat ezzel a mosolygással egyszerűen elutasítja. A hadseregnek szóló bókokra lényegében ezt mondja:- Hősök voltunk? Hát Istenem, muszáj volt hősöknek lennünk. A bőrünkről volt szó. Ez a szép fiatalember, úgy látszik, nem tűri a hízelgést. A török hadsereg értékét nagyon pontosan megállapítja - se többre, se kevesebbre, mint amennyit ér - és egy kissé általában alighanem gúnyolódik velünk. Egyik kollégánk elbeszéli, hogy a németek a nyugati fronton foglyul ejtett mohamedán katonáknak külön főzetnek.- Oh, még elrontják nekünk őket - mondja Enver a különös mosolyával. - A mohamedán katona legnagyobb erénye az igénytelensége. Szalonikiről kérdezem meg. Vállat von és a szája körül újra a különös, elragadó mosolygása.- Különb feladatokat is elvégeztünk mi már. Az entente ostobaságot csinál Szalonikivel... A beszélgetés majd egy fél óráig tartott, azután véget ér. Enver odamegy egy török katonatiszthez és siető beszélgetésbe fog vele. Nézegetem formás, fekete fejét; a nagysága titkát még mindig nem ismerem, de bizonytalanul sejtem, hogy ez a szép fiatalember nemcsak az akarat zsenije - minden zseni az -, hanem a bátorságé, az optimizmusé és az iróniáé. Konstantinápolyban immanens démon lakik, amely a török szultánokat éppen úgy leigázta, mint a bizánci császárokat. Enver megértette, hogy elérkezett az az idő, amikor ezzel a démonnal végezni lehet. Bízik a csillagaiban. A Kaukázusban ott, ahol az orosz golyók záporában mindenki aggódva bújt fedezék mögé, ő felegyenesedve járt, mert tudja, hogy golyó nem érheti addig, amíg a munkáját el nem végzi. Meg
