Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)

Bíró Lajos haditudósításai - Törökországi Kiküldetés 1916

TÖRÖKORSZÁGI KIKÜLDETÉS 1916 I 501

érezhetően rátelepedett a hideg. Miután az ember vetett egy pillantást a terem belsejébe, és konstatálta, hogy a jelenlévő török urak többnyire télikabátban ülnek, kis hezitálás után visszatér az előtérben hagyott felöltőért, követve az urak példáját egy cigarettát is meggyújt, s csak ezután engedi át magát teljes odaadással az események szemlélésének. Itt most valamiféle főpróba zajlik. Hogy miről van szó pontosan, azt nem tudjuk, csak annyit értettünk meg, hogy nagyon emlékezetes este... valami fontos kérdés, ha nem is az első török előadás, hiszen olyanok már voltak, mindenesetre... valamiképp egy nagy és emlékezetes kezdet. Mit mutat meg az idegennek, aki oly készségesen figyel? A zenekarban egy gyermekkórus énekel. A zene és az ének egyaránt kellemes, megnyerő is, téged azonban a főpróba nyilván kevéssé érdekel. A fölszint tele van vörös fezes férfiakkal, akiknek körülbelül annyi mondanivalójuk van egymás számára, mint egy budapesti főpróba közönségének. Vörös sip- kás urak ülnek a páholyokban is, közöttük látni egy-két igazán pompás szépségű férfifejet. Asszonyok nincsenek jelen... vagy mégis, az egyik páholyban két nyugat-európai hölgy foglal helyet. A gyermekkórus elkészült énekével, és kivonul. A nézőtér figyelme a színpad felé fordul. Ott francia minta szerint végre elhalkulnak a gongütés hangjai. A függöny szárnyainak szét kellene válniuk, de megmakacsolják magukat. Azután mégis szétrebbennek, és megmutatják a színpadot. Némi meglepetésre polgári miliő. Inkább történelmi darabot vártunk volna, kosztümöt és pátoszt. Itt azonban a francia ízlés szerinti bútorok, átlagos berendezés, színtelen kulisszák és két európai módon öltözött hölgy. Anya és lánya? Otthon vannak? Törökök lennének? Semmit sem értek abból, amit beszélnek, mégis, nyelvüknek muzsikája ismerős, kedves: lejtése hasonló a magyaréhoz, a főhangsúly az első szótagra esik, ritmusa kellemes a fülnek, s a két hölgy valóban anya és lánya, a maguk otthonában vannak, és törökök. Egy modem török családi fészek. Mi történik velük? Mi lesz a sorsuk? Fehér fejfedős szobalány látogatót jelent be. Egy férfi az, zsakettben és fezzel az üstökén. Szívélyesen fogadják. Úgy tűnik, a kedves fiatal hölgy és a látogató között van valami. A férfi eltávozik. Az anya nyugtalan, a szobalánnyal hívat valakit bentről. Egy vészjósló tekintetű fiatal nő az, maga is a ház népéhez tartozik. De mi a foglalkozása? Nevelőnő? Az anya beszélgetésbe elegyedik vele, a szavak hevesebbé válnak, a gesztusok jelentéssel telnek meg. O, a színpad, a színpad, egy szót sem értek, de itt valami esemény készülődik, valami sűrűsödik, valami mindjárt robbanni fog, egy ügyes kéz itt mindjárt aknákat rak le, már készülődik hozzá, már le is rakta azokat, amelyek adott pillanatban a levegőbe repülnek. Egy levél érkezik. Még egy látogató - egy török úrhölgy, fellebbenti fátyolét, mikor érkezik, leengedi újra, midőn távozik -, a csevegés során kiderül, hogy rossz hírt hozott. Végül egy úr jelenik meg, bizalommal