Varga Katalin - Veres Miklós (szerk.): „… nem látunk semmit…”. Biró Lajos levelei és haditudósításai az első világháború éveiből (Budapest, 2017)

Bíró Lajos haditudósításai - Szerb Front 1915

SZERB FRONT 1915 I 435 zéséért meg kell harcolni. Ám a szerbek sehol nem engedik dűlőre jutni a dolgot, hanem a döntő pillanatban visszahúzódnak. A kérdés az, hogy meddig és mi célból? Egyfelől kétségtelenül fedezni akarják trénjeik, ak­táik, kincstáraik és a front mögött található menekültek visszavonulását. Másrészt arra törekszenek, hogy a döntést a lehető legtovább odázzák. A szerb foglyok állítják, hogy hadseregük Olaszországba tart, ám ehhez azontúl, hogy a szerb csapatok Montenegró felé vonulnak vissza, semmi­féle fogódzónk nincsen. A szerbek még mindig bátran küzdenek. A szerb katona igénytelen, és hallgat felettesére. Ráadásul a tisztek folyton az entente küszöbönálló segítségének érkezését ígérgetik. Veszteségei ellenére a szerb sereg még mindig 120 000 lőfegyverrel rendelkezik. Élelmezési egysége 200 000 főre becsülhető. Katonái azonban szemmel láthatóan elcsigázottak és remény- vesztettek, s közönyük azzal arányosan növekszik, amilyen mértékben távolodnak hazájuk földjétől. Ennek félreismerhetetlen jele, hogy a szö­kevények és az átállók száma nő. A szerb visszavonulás képe minden jel szerint vigasztalan. A hadi trének és a menekülők tömegét most már az összes északi és keleti útvonal árasztja. A kormány rég elmenekült Nisből, először Krusevacba, majd Szara­jevóba, végül Csacsakba. A diplomáciai testület egy része Manastiren át Görögországba ment. Alexandropulos, a görög követ, az amerikai konzul és a román követségi titkár Nisből Csacsakba, onnan vasúton észak felé utaztak tovább. A szerb minisztériumok menekülésük során irattáraik és személyzetük egy részét itt-ott hátrahagyták. A menekülő minisztereket már csak két-három hivatalnok kíséri. Természetes, hogy a szerb visszavonulásnak is meg kell küzdenie a hegyvidék nehézségeivel, melyeket nem mérsékel az a körülmény, hogy erre való hivatkozással a parasztoktól úgyszólván az utolsó igavonót is elkobozták. A szerb sereg maradéka kétségbeesett erőfeszítéssel törek­szik átjutni Montenegróba. Minden hegycsúcson megállnak, de mindet igen hamar fel kell adniuk. Fröhlich a bakon, Pester Lloyd M. 1915. november 24.10., Az Érdekes Újság 1916. február 13. 25-26. A 285. számú magaslati pont előtt minden összetorlódik. A Kragujevác- kraljevói úton végig, amerre a szem ellát, nehéz ágyúütegek, lőszeres ko­csik, trénoszlopok, málhás állatok törekszenek előre. Tegnap természete­sen esett és természetesen holnap is esni fog. Ma szép az idő, és ebből az következik, hogy a sár, amely eső idején puha és könnyen taposható, ma kemény és ragadós, és nehéz munkát kíván embernek, lónak a lábától,

Next

/
Oldalképek
Tartalom