Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1976 - Petrányi Judit: Interjú a Kedves bópeer...! bemutatója kapcsán. Rádióinterjú...
1976 szerint én inkább a síró félszememmel veszek részt e duettben, noha méltányolni tudom a megtiszteltetést, amely a tévé részéről ér. De azt tartom, hogy az író egyetlen igazi hazája - s egyben anyaga s munkaeszköze - a szó, s hogy többé-kevésbé hazaárulást követ el, amikor ezt más előnyök kedvéért elhagyja. Mi az irodalom: az író elbeszél valamit, szóval. Előnynek nevezhető-e, hogyha a film képekkel igyekszik megmagyarázni, sőt kiegészíteni a szó tartalmát? A szó, a varázsvessző, ahány olvasója van, annyiféle képzetet teremt, szabadjára engedi a képzietet, száz tündérbirodalomba tereli, százféle alakot ad hőseinek és gonosztevőinek, de mihelyt képbe rögzítjük, elveszti mindentudó varázsát, s az egy kép magyarázójává, kiegészítőjévé, illusztrációjává csökken. A nézőben a darab hőse, gonosztevője, intrikusa azonosul a színésszel, aki eljátssza szerepét s az elképzelhető száz változat közül egyetlen - jobb vagy rosszabb - variánsba kényszeríti a néző fantáziáját. Aki ezután már csak a színészt látja, arra fog emlékezni a szó teremtette költészet helyett. Nem is szólva a filmnek azokról a szörnyű félrefogásairól, amikor ráadásul még tánccal, élőképekkel, többnyire közepes tehetségű balett-táncosok mutatványaival kívánja megtoldani a költő szavát. Aki ilyenkor a falra mászik szégyenében. Fölteszem, Shakespeare is azt tette volna a tévében nemrég látott, japán színészek játszotta Macbeth előadás alatt. Shakespeare a szavai nélkül! Rossz olvasó az, akinek a képre van szüksége, hogy megértsen egy költői szöveget. Másfelől tagadhatatlan, hogy a tévésítésnek többféle előnye is lehet. Nem csak az, hogy megtámogatja az olvasni rest nézőt s rábírja, hogy kezébe vegye az eredeti művet, amelynek vázlatát a képernyőn látta (én ebben a reményben egyeztem bele néhány munkám megfilmesítésébe), de az is megeshetik - ritkán! -, hogy az író műve nyersanyagként egy nagy színész vagy rendező kezébe kerül, aki a maga rokon anyagával még egy fokkal meg tudja emelni az írói szándékot. Láttam már darabokat, melyeket csak egy-egy színészi alakítás vagy rendezői lelemény kedvéért volt érdemes megnézni; igaz, hogy többnyire gyöngébb, mállékony minőségű munkák voltak. Mi következnék mindebből? Talán az, hogy az író, aki eszmevilágát filmen akarja tükröztetni, egyenesen filmre írja művét. Ha a keze rátermett! Petrányi Judit: Interjú Déry Tiborral a Kedves bópeer... / bemutatója előtt Kiadatlan. - A Magyar Rádió Hangarchívumában őrzött hangfelvételének (D-1851) másolata a PIM Hangtárában (K 1958). Szövegét Tóbiás Aronné leiratában közöljük. 294
