Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
Függelék - Felelet. Filmforgatókönyv (1972)
(felelet ÖSTÖR. Szabad ellentmondanom? FARKAS. Szabad, de nem érdemes, kollégám. Egyébként azt kérdezném magától, mi ösztönzi magát arra, hogy ismereteket szerezzen? ÖSTÖR. Mert meg akarom érteni a világot. FARKAS. Ezek szavak. Miért akarja megérteni? ÖSTÖR. Mert érthetőnek látszik. FARKAS. És mihez kezd vele, ha megértette. ÖSTÖR mosolyogva. Semmit. Azzal, hogy megértettem, éppúgy bevégeztem feladatomat, mint a világ azzal, hogy értésemre adta magát. FARKAS szigorúan. Kolléga úr, én ezt a mértéktartást nem tartom kisebb csalásnak, mint az azt követlenül megelőző keresztény alázatot, amely lemond a világ megértéséről. Sőt, hajói megnézem, azzal a gyanúval élek, hogy ez a mértéktartás csak racionalizált formája a keresztény alázatnak és ugyanarra való, amire ez, tudniillik gyávaságunk leplezésére. Nem tartom férfinak azt, aki egy szép nő társaságában beéri annak az elméleti megállapításával, hogy ... Egy gyors pillantást vet a diáklányra ... a testrészei mire valók, s nem érzi magát hivatottnak arra, hogy rendeltetésüknek megfelelően fel is használja őket. A világot igazán megérteni csak használat közben lehet, tetszik érteni? A PATTANÁSOS diáknak fejébe szállt az ital, feláll. Fogd be a szádat, Östör, a profnak teljesen igaza van. A világot csak használat közben lehet megérteni. FARKAS ránéz. Adja ide kérem az indexét! Ha megelégszik egy , jól kollokvált”- tal, akkor hazamehet ... Helyes. Kísérje ki valamelyikük az ajtóig, kérem. Egyébként, ha van, aki vele akarna menni, az is ideadhatja az indexét. Odakint vihar, az ablakhoz csapja a havat. A pattanásos diákot ketten az ajtóhoz kísérik. FARKAS. Nincs senki maguk között, aki egy jámbor imával el tudná állítani a havat? Elmosolyodik. Igaz, ez inkább az én dolgom volna. Hallgat, majd végigtekint a feléje forduló arcokon. Lehet, hogy érdemtelen vagyok arra a figyelemre, amellyel megtisztelnek, mind az eredményeim, mind az életem azt látszanak bizonyítani. De ha mégis megajándékoznának bizalmukkal, úgy közölhetem Östör úrnak szóló végleges feleletemet, amely röviden abban foglalható össze, hogy minden botnak két vége van. Az egyik, amelyet megmarkolok, a másik, amellyel ütök. Nem tudnám, miért fogjam meg az egyiket, ha nem ütök a másikkal, tetszik érteni? ... Miért mosolyog, Kis X kisasszony? JÚLIA. Mert tetszik nekem, amit a professzor úr mond. FARKAS. Akkor töltsön nekem egy pohárral! A kémiának is két nyele van, Östör úr, az egyik, a nyele, az ember felé fordul, a másik, a feje, a világ felé. ÖSTÖR. Mi a kémia nyele, professzor úr? FARKAS. A megismerés. ÖSTÖR. S a feje? FARKAS. Kis kisasszony, adjon még egy pohár bort, hadd tegyük ünnepélyesebbé a kinyilatkoztatást. Töltse csak szinültig, kisasszony, sose kicsinyeskedjék a fér405
