Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1977 - Éva Demski: Élettörténet mint kortörténet: Déry Tibor. Filmforgatókönyv (Részlet)
1977 zal fejezném be - amint az előbb említettem hogy felolvasnám azt, amit körülbelül negyven évvel ezelőtt írtam Attila halálakor, búcsúként tőle, akit nem ismertem teljes terjedelmében, de akit nagyon szerettem. Következőképpen szól ez: „Emlékszem egy végnélküli éjszakai beszélgetésünkre. Hosszan kísérgettük egymást az utcán ... - nem, ezt már megemlítettem - nem akar több verset írni, mondta, befejezi költői pályáját és egy polgári állásért fog küzdeni foggal, körömmel. Nincs más vágya, mint havi kétszáz pengőt keresni, magyarázta, ennél többet nem nyújthat neki az érdeken épülő világ. Ezért nem akart többé semmit sem ingyen elfogadni ott az elmegyógyintézetben, ahol már mindent elfogadhatott volna. Cigarettára gyújtott, sírt és kiszámította, hogy barátai mit költenek rá cigarettára. Az ajándékba kapott tortát, mandarint eldugta, továbbajándékozta. Azon tűnődött, hogy a drága szanatóriumot elhagyja, s ingyen kezelésbe megy, hogy senkinek se legyen terhére. Verseit többé nem tekintette ellenszolgáltatásnak. Az a meggyőződés alakult ki benne, hogy semmit sem érnek. Értelmében sem bízott már. Világos korszakaiban sem. Ha egy-egy reménykedő szót hallatott még olykor, mosolyán meglátszott, hogy maga nem hisz benne. Láthatóan levált jövőjéről, arról a lenge édes alakról, melyet magunk fölé képzelünk, s a szemünk láttán lassan süllyedt a föld alá. Én még akkor is azt figyeltem, lesz-e még módja az írásra; egy év múlva, öt év múlva, egy-egy visz- szatérő tiszta korszakában, ahogy az orvosok diagnosztizálták. S mivel az élők könyörtelenek, egy héttel halála előtt levélbe fogtam, s arról írtam neki száz szóval, hogy versei kitűnőek, csak dolgozzék.” Egyébként József Attila életének van egy mottója, amelyet egy kis dal formájában ő maga is idéz. Ezt a dalocskát tőlem tanulta. Ő az első két sorát idézi valamelyik könyvének az elején - nem emlékszem, hogy melyiknek -, holott én az egész első strófára tanítottam. így szól ez a dalocska, hogy: (énekli) „Aki dudás akar lenni, pokolra köll annak menni, ott kell néki megtanulni, hogyan kell a dudát fújni”, kicsit hamis. Ezt lehetne élete és tragédiája mottójának nevezni. Éva Demski: Élettörténet mint kortörténet: Déry Tibor Filmforgatókönyv (részlet) Először: Barátságos pesszimizmussal. Német portréfilm Déry Tiborról című tanulmányunk mellékleteként. = Új Horizont (Veszprém) 1992. márc./ápr. 2.sz■ 30-33. - 13 f. terjedelmű gépiratos sokszorosítása Lebensgeschichte als Zeitgeschichte: Tibor Déry a PIM Déry-hagyatéká- nak 64., Naplók, jegyzetek, interjúk kézirattári egységében: Interjúk pallium. 334
