Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1975 - Kihagyott részek a Kyvagiokén című kisregényről
1975- Nincs bennem ily szándék - mondá Polikárp még vidáman. Almában ekkor egy hosszabb peripatetikus sétára indították, melyen azonban a társak okos csevegése helyett a tárgyi világ még beszédesebb némasága oktatta ki a jövevényt álma várható folytatásáról. Útja gyéren megvilágított, hosszú folyosókon átvezetett, melyeknek egy-egy szakaszát mennyezetig érő vasrácsos ajtók választották el egymástól, nyilván arra az esetre, ha a vendég az egyik szakaszban kiszabadulna házigazdái hosszúra növesztett körmei közül, a következőben lekaphassák rövidre vágott tíz körméről. A folyosók visszhangoztak a zárakban megforduló nagyméretű vaskulcsok csikorgásától. A haloványan hunyorgó lámpák a mennyezeten olykor kialudtak, majd újra kigyulladtak. A folyosó egy-egy fordulójánál a Polikárpot kísérő foglárok főnöke egy különös, messzehangzó füttyjelet bocsátott ki eperpiros ajkai közül, amelyről a következő szakaszból egy ugyanolyan fütty válaszolt alvilági egyetértése jeléül. A lépcső, melyen a költőt a felvilágra irányították, ugyancsak mennyezetig érő drótháló kísérte a magasabb rendeltetésű emeletekre.- Minek ez a drótháló? - kérdé Polikárp.- Öngyilkossági szándékok megakadályozására - feleié a börtön udvarias őre.- Lebontható -mondá Polikárp. - Nincs szándékomban magamat megöngyilkolni. Ám amikor az első emeleten, amelyre fölemeltetett, a polgári álruhába öltözött V. százados - kit rövidesen ezredessé fognak előléptetni a költővel folytatott ügyes szemecserében szerzett érdemeiért - megemlítette Polikárpnak, hogy őrizetbe veszik, vagyis - ideiglenesen - nem térhet vissza Sövény utcai lakásába, nejéhez, Polikárpiához és Niki kutyájához, a költő elkomorult.- Ma, húsvét vasárnapján, Feltámadás napján? - kérdé.- Éppen - mondá a százados. - Új élet kezdése céljából.- Sajnos, sajnos, nem vehetem tudomásul - mondá Polikárp. - Haza kell térnem.- Vajh miért? - kérdezé V. a majdani ezredes.- Négy lottószelvényemet a tárcámban felejtettem - mondá a költő - álmában -, holott megálmodtam, hogy az egyiket kihúzzák.- Mennyivel? - kérdé V. érdeklődve.- Százezerrel.- Amely összeget ön ellenforradalmi célokra óhajtaná fordítani? - kérdezé V., a százados.- Én ... ellenforradalmár? Még álmomban sem! - kiáltá álmában Polikárp. A III. emeleti egyszemélyes lakosztályban, amelybe ezután elkalauzoltatott, egyhangúan teltek a napok. A háló-, fogadó-, étkező- és tisztálkodási helyiségek egy szűk pontba összpontosíttatván, a képzelet bár szabadon szárnyalhatott, a test kevésbé. Mindkettő lehetőségeit szemügyre veendő a költő - első napi friss tájékozatlanságában - leheveredett a deszkapriccsre, feje alá gyűrve az ott talált barna pokrócot. De még tíz lélegzetet sem szedhetett, s fekhelyével szemközt a cella vasajtaja - a külvilág hangdoboza - máris beleszólt álombéli álmodozásába.- Kegyeskedjék felülni! - mondá. - Nappal a fekvés háton is, hason is tilalmas.- El ne lustuljak! - mondá Polikárp. - Helyeslem. De nem látok széket, amelyen helyet foglalhatnék. 267
