Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1970 - Antonia Dalé: Interjú Déry Tiborral
1970 lenek számára, idegenek, félelmetesek neki. Aztán ez az X. városa egy olyan város, amely az önmegsemmisítésre van ítélve. Azzal az erővel és élniakarással, ami mindig megvan a mai emberben, G.A. rémülten elmenekül attól a veszélytől, hogy belesorolódjék abba önmegsemmisítésbe, ami jellemző X. városára. G. A.-nak ez az ereje, akár egészséges erő, akár nem, mindenesetre normális, szükséges. Ez az életerő ad ösztönzést neki, hogy visszatérjen Európába, megszokott világába. Csak hát ő annyi időt töltött X.-ben, és annyira megfertőződött az ottaniak mentalitásától és szokásaitól, hogy Európában sem találja helyét (kezdetben sem tetszett neki, máskülönben minek emigrált volna?). Azonkívül tekintetbe kell venni a tényt, hogy még szerelmes is. Ez mellesleg olyan emberi motívum, aminek fenn kell maradnia. Ezért talán arra gondol majd egyszer, hogy visszamegy X.-be és ott marad. De ezek a dolgok az olvasó képzeletére vannak bízva. Kérdezem, hogy Kafka volt-e rá valamilyen hatással? Azt feleli: - Természetesen olvastam Kafkának szinte minden művét. Nagyon szeretem. Lehet, hogy lenyűgöz írói eredetisége, ám nem hiszem, hogy hatással lett volna rám. Azt hiszem ugyanis, hogy nekem másfajta látomásaim vannak. Fölvillantom annak a lehetőségét, hogy az ő írói világa érintkezik Tolsztojéval és Csehovéval. Déry Tibor hangsúlyozza a történelmi helyzet és a környezet különbözőségét, amelyben a két nagy orosz író formálódott, és a saját írói tevékenységének azt a különleges aspektusát (félbeszakítja magát, elgondolkodik egy pillanatig, és azt mondja: - Talán másvalakinek már beszéltem erről), azt a szerencséjét, hogy végigkövethette, figyelhette és megérthette a legnagyobb társadalmi „ugrást”, amit Magyarország végrehajtott történelme során, az átmenetet a félfeudális társadalomból egy szocialista társadalomba. Szép feleségére gondolva, eszembe ötlik, hogy megkérdezzem, fontos-e, és ha igen, mennyire fontos a nő a novelláiban és regényeiben. Azt válaszolja, hogy számára a nő mindig nagyon fontos volt. - Úgy gondolom, hogy a nő szilárdabban áll a földön, mint a férfi. Éppenséggel azt hiszem, hogy jobban kötődik a földhöz. Ebből a tényből következik, hogy a nőalak jobban hasonlít az európai figurákra (ezt a G.A. úr X.-ben kapcsán mondom), mint a férfialakok, pontosan amiatt, hogy a nők jobban kötődnek az élethez, realistábbak. Például a G.A. úr X.-ben Erzsébeté rendelkezik a természet funkciójával, ami teljességgel hiányzik X.-ben. És G.A., amikor őrá tekint, benne él, akkor gondol vissza a természetre, az országukban élő virágokra. Visszasírja mindezt. A kiközösítő Justinája viszont mindvégig az élethez kötődő nő, de ugyanakkor, sőt mindenekfelett politikai tényező. A kiközösítő és különben Szt. Ambrus kapcsán azt kérdezem tőle, hisz-e a történelmi gondviselésben, a megfelelő ember a megfelelő pillanatban elvében?- Ez nehéz kérdés. Nézőponttól függ, hogy miképpen látjuk a történelmet, hogy gépies ténynek vesszük-e, avagy olyan tényezőnek, amelyik kényszerítő hatással van ránk. Ambrus a fejlődés nézőpontjából: alkotó politikai tényező, olyan ember, aki a fejlődés értelmének megfelelően cselekszik. Elképzelhető a történelem más magyarázata is, de most nincs kedvem hosszú fejtegetésbe mélyedni. Túlságosan bonyolult. 171