Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)

1970 - Antonia Dalé: Interjú Déry Tiborral

1970 látomást. Mármost nem tudom, hogyan fogadja az olvasó ezt a látomásomat, ehhez nem tudok adni semmilyen iránymutatást. Nyilvánvalóan nem optimista a kép, ame­lyet festettem, nem tudom, hogy kívánatos volna-e az olvasó számára emigrálni eb­be az X. városba. Hiszem azonban, hogy lehetőséget nyújtok az olvasónak a válasz­tásra. Tegnap este is a legújabb munkám bemutatóját követő vitában ismételten el­mondtam, hogy nem feladata az írónak válaszokat adni: az a feladata, hogy kérdése­ket tegyen föl, amelyekre minden olvasója ízlése és mentalitása szerint válaszolhat. Vagyis lehetséges, hogy az egyik olvasó negatív válaszokat, egy másik meg pozitív válaszokat adjon ugyanarra a könyvre. Nem adhatok más eligazítást arra nézve, ho­gyan olvasandó ez a regény vagy a többi. Nem tudok többet mondani annál, mint amit leírtam. Amint mondtam, az író nem válaszol, hanem fölteszi a kérdéseket. Az olvasón a sor, hogy megadja rájuk a válaszait. Ez az eljárás kissé csalárd. Én az írói szuggesztivitásommal igyekszem befolyásolni, és gyakorta sikerül is befolyásolnom az olvasót. Mondom neki, hogy viszont egy ízben ő maga határozta meg úgy a G.A. úr X,- bent - Kant negatív utópiáihoz méltó könyv. - Mit ért utópián? Azt válaszolja: - Igaza van, amennyiben azt mondja, ha az utópiát a közkeletű osz­tályozás szerint értelmezzük, vagyis szükséges jónak vagy elkerülhetetlen rossznak fogjuk fel, akkor ebben az értelemben az én könyvem igazából nem utópia. Utópia azonban, amennyiben egy jövőbeli utat kíván megjelölni az emberiség mai fejlődése alapján. Én nem értékítéletet mondok ebben a regényben, de megpróbálom kifejezni félelmeimet és reményeimet, átszűrve a tapasztalaton, amit megvalósulni látok a mai világban, és amelyek szerintem erre az útra taszítják az emberiséget. Talán félek tő­le, talán akarom, nem tudom még, de mindenképpen hiszek abban, hogy van az em­beriség számára egy lehetséges út, ami talán „az emberiség útja” lesz. Kérdezem, hogy amikor leírta X. városát, nem gondolt-e egy bizonyos városra, va­lamelyik városunkra. Azt válaszolja: - X. városa nem létezik, ezért nincs is neve. Lehetne egy más vi­lágban, lehetne bennünk magunkban, rátalálhatnánk akár itt, Budapesten élve is. Le­hetne egyszerűen lelki fölfedezésünk, miközben magunkat keressük.- G.A. úr - kérdezem - olyan ember, mint mi, vagy a tömegek fölött álló egyéniség?- G.A. úr írásakor igyekeztem leírni egy mai embert, tehetségesebbet és kíváncsib­bat egy átlagembernél, aki egy új világba csöppen. Megpróbáltam leírni azt a hatást, amelyet a konfliktusok gyakoroltak rá, amelyekkel szembe kellett néznie ebben az új világban. Ennélfogva ez a G.A. úr lehetek én, lehet maga.- G.A. visszatér X.-ből. Azt akarja ez jelenteni - kérdezem -, hogy ez a város csa­lódást okozott neki, vagy talán csak egy bizonyos időre tér vissza hazájába, hogy azután ismét visszamenjen X.-be?- G.A., artiikor elhagyja X. városát, menekül, nincs szándékában visszatérni oda, menekül, mert fél mindattól, amit ott látott. Miért menekül? - ismétli a kérdést Déry. - Azért, mert idegen tőle mindaz, amit lát és tapasztal X.-ben. Normális emberi lei­kével mindanyiszor olyan helyzetekbe és körülményekbe ütközik, amelyek ismeret­170

Next

/
Oldalképek
Tartalom