Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)

1969 - Rudolf Hartung: A hit s mögötte az öncsalás. Beszélgetés Déry Tibor magyar íróval

1969 beriség a szinte hihetetlen manipulálhatóságát, ez az új szó, ami régi fogalmat takar. Politikusok és üzletemberek mindenkor hasznot húztak belőle, politikai pártok so­sem tudtak volna nélküle boldogulni, zsarnokok tenyészni, reklámszakemberek és tömegtájékoztatási eszközök kénytelenek volnának nélküle fölhagyni a hazudozás- sal. Már Adámot is manipulálta Éva, ezért jogos volt mindkettejük kiűzetése a para­dicsomból, anélkül, hogy bármi csakugyan tudnivalót szakított volna a fáról.- Erősen vagy kevéssé érdekli Önt könyveinek kritikai visszhangja? Befolyásolta- e Önt egyáltalán munkájában a kritika?- A könyveimről írott recenziók többnyire abban a nézetemben erősítenek meg, hogy a művészet csupán félreértések folytán maradhat életben. Ámulva olvasom, amit rólam írnak. De még a legdurvább félreértés is jobb, mint a semmilyen. A kri­tika mindig méreg, még nagyobb, ha elmarad. Hogy a kritika befolyásolt-e engem munkámban? Néha, a másokra vonatkozó kri­tika igen, amit gyakran hihetetlenül találónak érzek.- Lukács György annak idején az ön hetvenedik születésnapjára írott cikkében azt mondotta, hogy a mindenen uralkodó motívum az ön műveiben „az emberi lényegért folytatott harc”. Ön néhány éve egy bécsi tanácskozáson e lényegnek és egyáltalán az embereknek a gépektől való fenyegetettségéről beszélt - az ember az autóban csu­pán a sebességre és az akadályokra figyel, nem látja többé a természetet. Szabad eb­ből arra következtetnünk, hogy ön kevésre vagy semennyire sem becsüli az olyan irodalmat, amelyik lemond a láthatóról, a világ visszaadásáról, és amelyiknek a fi­gyelme inkább csak a nyelvre magára irányul?- A növekvő öregséggel az ember vagy apodiktikus lesz a véleményeiben, vagy bi­zonytalan. Én az utóbbit részesítem előnyben. Ezért nem túl gyakran merészelek vé­leménnyel bírni. Kérem, hogy minden válaszomhoz gondoljon oda egy kérdőjelet. Ehhez is: amilyen kevéssé tudok elképzelni magamnak egy szavak nélküli irodalmat, éppannyira visszarettenek a szavaktól, amelyek kizárólag a beltenyészetet űzik. Az irodalmár, aki csupán a nyelvvel foglalkozik, a magasan specializált tudósok modell­je szerint dolgozik, s ez nem lehet hasznára az irodalomnak. A művészet nem vehet át lényegileg idegen munkamódszereket. A művészet tud valamit, ami a tudomány­nak nem adatott meg: egészet alkotni. És az írónak nem szabad föladnia azokat a le­hetőségeket, amelyek szakmájának velejárói: nem csupán az emberiség érzéseit, ha­nem a gondolati világát is provokálni, alakítani, tagadni.- Gondolja, hogy az irodalom kimúlhat?- Kimúlhat? Nem tudom. Olykor bizonyára elsatnyul. Ahogy az emberek számos egyéb, egészséges ösztöne és szükséglete is, kerülőutakon halad tovább.- Hogy az irodalom egyáltalán hatást gyakorolhat, azt ön saját életében megtapasz­talta. Horthy alatt éppúgy, mint az ötvenes években közlési tilalommal sújtották, a magyar fölkelés után letartóztatták, és börtönbe zárták. Befolyásolták-e ezek a ta­pasztalatok az ön irodalmi munkásságát, és az irodalom egyfajta - lehetséges - poli­tikai funkciójáról kialakított nézeteit? És egy másik kérdés: az irodalomnak milyen hatásai, ha vannak ilyenek, kívánatosak az ön véleménye szerint? 153

Next

/
Oldalképek
Tartalom