Déry Tibor: Barátságos pesszimizmussal. „A jövőben nem bízom, menetirányunk rossz”. Cikkek, művek, beszédek, interjúk, 1965-1977 - Déry Archívum 17. (Budapest, 2003)
1969 - Rudolf Hartung: A hit s mögötte az öncsalás. Beszélgetés Déry Tibor magyar íróval
1969- Ne felejtsük el, hogy az embereknek csupán egy elenyészőn kisebb tört része olvas, és ez is csak fél szemmel és fél szívvel. Hogy ez vajon a jobbik része-e? ... nehéz megmondani. De még ha a mi kultúrkörünkben az író nagyjából tudja is, vagy legalább eltalálni próbálja, kinek is ír, vagyis, ki olvassa őt, akkor is ostobaság volna, ha közönségének sejthetőleg kiszámítható kívánságaira irányítaná a figyelmét, keserű csalódásoknak nézve így elébe. Még ha annyi embernek, amennyinek csak lehetséges, akár az egész emberiségnek a kezébe szeretné nyomni a könyvét, akkor is kénytelen volna, ha egész munkát óhajtana végezni, magára vállalni az egyéni teljesítmény és félreismertség nemes kockázatát, hogy talán éppen ezáltal szolgálatot tehessen az összességnek. A legjobb eszköz olvasókat szerezni és megtartani végül is az, ha hűségesek maradunk magunkhoz. Ha az író kizárólag saját megelégedésére ír abban a boldonul szent meggyőződésben, hogy ezáltal a világnak is megelégedésére tesz, akkor a belső elégtétel talán a kedveltség vagy népszerűtlenség sorscsapásain is átsegíti őt. Mert hiszen minden hang talál fület. De talán az a dilettáns a legboldogabb, akinek számára egy sem nyílik meg. Mindebből következik, hogy az irodalomnak semmilyen megcélzott politikai funkciója nem lehet, még akkor sem, ha az író szeretne teljesen azonosulni valamely politikával, ami számomra képtelen dolognak tetszik. Én szocialista vagyok, de nem írok semmilyen szocialista irodalmat. A művészet befolyása az emberekre polifon, a politika viszont egyértelmű válaszokat követel. Minthogy én életem során egyszer magas pénzbüntetéssel, kétszer börtönnel voltam kitüntetve írói tevékenységemért, azt hihetnék rólam, hogy politikailag is kifogástalan, jó könyveket írtam. A következtetés hamis volna. A politika szemlátomást inadekvát válaszai nem a műalkotásra érvényesek, amit az sohasem ragad meg, hanem a művész aurájára, amihez jóval élesebb szeme van. Én ugyan mindig arra törekedtem, hogy lehetőleg jó könyveket írjak, de anélkül, hogy meglett volna bennem az a gőg, hogy időmet börtönfalak mögött töltsem el. Ez semmiképp sem kezeskedik egy munka minőségéért. Hogy visszatérjek az ön kérdésére az irodalom kívánatos hatásáról: a legfontosabbnak a saját katarzisom látszik számomra, ennek - azt reméli az ember - talán az olvasó is részese lehet.- Jövőre jelenteti meg német kiadója az ön életrajzát. Mikor jelent meg ez az önéletrajz Magyarországon? Hogyan fogadta a kritika?- Ez év júniusában. Élénken tárgyalták a könyvet.- Olvasta ön Szolzsenyicin A pokol első köre és a Rákkórház című regényeit? És ha igen, miképp ítéli meg ezeket a regényeket?- A legnagyobb tisztelettel tekintek a szerző személyére. Ivan Gyenyiszovics egy napja - a huszadik század egyik szeplőtlen műalkotása. Az említett két regényt kevésbé sikerültnek látom.- Néhány évvel ezelőtt azt mondotta, hogy önnek a munka éppannyi örömet nyújt, vagy talán még többet is, mint ifjabb éveiben. Mára is érvényes ez? És milyen alapon?- Talán azért, mert most azt képzelem, hogy jobban írok. S talán még azért is, mert az öregkor derűs elégedettsége igénytelenebb, mint amennyire kívánatos volna. 154