Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Gyáni Gábor: Politikai kultusz - vezérkultusz. Identitás- és közvéleményteremtés
nyíre és tendenciózusan keresztényellenes náci ideológia fő apostola (Alfred Rosenberg) szerint az isten csak a fajban adott lelki és vérbeli közösség folytán létezhet; ezért is ölti vagy öltheti magára Krisztus a karizmatikus (faji) vezér szerepét.17 Egy másfajta megközelítés szószólójaként Kershaw kijelenti: olyanok jutnak - a tömegpolitika jóvoltából - politikai tudat birtokába, akik ezzel korábban még nem rendelkeztek, vagy eddig másmilyen közösségtudatot ápoltak magukban. „Kétségtelen, hogy milliók számára, akik már 'Hitler-hívők' voltak vagy a 'megtérés' útjára léptek, a 'vallási' dimenzió hatékony alkotóeleme volt a 'Führer-mítosz'-nak. Akkoriban még jórészt érintetlenek voltak egy meglehetősen naiv népi 'vallásosság' keresztény szokásai, sőt formái, miközben az intézményesített vallásgyakorlás, különösen a lakosság többségét kitevő protestánsok vallásgyakorlása, egyre inkább visszaszorult, így a Hitler által prédikált szekularizált megváltás és nemzeti üdvösség ugyancsak vonzó és hatásos hitpótlék lehetett." Bizonyítékul említi, hogy az a Goebbels, aki a kultuszt propagálva ügyesen és cinikusan gyakran erre a felismerésre épített, olykor „maga is áldozatul esett Hitler 'messianizmusá'-nak". Sűrűn használt ugyanis a naplójában szakrális tónust a Hitler fontosabb tömeggyűléseiről készített feljegyzéseiben.18 Nem feledkezhetünk meg végül arról a magyarázatról sem, mely szerint egyszerűen csak az identitásképzés logikája folytán alakultak a dolgok az ismert módon. A tömeglélektan szociálpszichológiai szakirodaimában úgyszólván közhely, hogy nincs olyan tömeg, melynek tagjai ne tekintenék magukat valamilyen identitásképző társadalmi kategória képviselőjének: „mindig annak ernyője feszül ki fölöttük" - írja Pataki Ferenc.19 Azért is fontos ez esetben a rendszerint a tömeggyűléseken megteremtett (legkönnyebben ott megteremthető), vagyis a konkrét helyhez és helyzethez kötött identitás, mert a tömegember számára egyébként elérhetetlen mind az önazonosság, mind a csoport-hovatartozás bizonyosságának a megszerzése. Az identitás ilyesfajta helyzeti működésbe hozása azonban másmilyen környezetben is megtörténhet. így a szabadidő megszervezésének (totalitariánus társadalmakban egyébként szinte mindig hasonló jegyeket mutató) ama különös módja kínál erre kitűnő lehetőséget, melyet a Wilhelm Gutloff üdülő- vagyis KdF (Öröm az Erőben) hajó intézménye képviselt az 1930-as évek végének Németországában. Günter Grass Ráklépésben (Im Krebsgang) című regényének egyik főhőse, az utóbb kommunistává vedlett NDK-beli munkásnő, a civil menekültekkel teli, majd egy orosz tengeralattjáró által 1945 telén elsüllyesztett hajó ritka túlélőinek egyike, szilárd belső meggyőződéssel vallotta az 1950-es években, hogy ő Sztálin utolsó híve, holott a „következő mondatában már az osztálynéküli KdF-társadalmat állította példaképül minden igazi kommunista elé".20 Az identifikáció további jellegzetes, igaz, ritkán vizsgált megnyilvánulása az az eset, amikor egyszeriben elvesztjük a saját hangunkat, mivel a hatalom, vagy éppen a Vezér beszéde (és az általa képviselt gondolat) lép annak helyébe. Victor Klemperer A harmadik birodalom nyelve című, 1946-ban publikált könyvében érzékletes képet rajzol egy egyébként mégcsak nem is náci 95
