Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Gyáni Gábor: Politikai kultusz - vezérkultusz. Identitás- és közvéleményteremtés
érzelmű, s emiatt deklasszálódó (állástalan) orvosról. „Elkeseredése különös módon nyilatkozott meg. Eltanulta a náciknak, így Hitlernek is, valamennyi zsidóellenes kijelentését, és mindig ezekkel a kifejezésekkel élt, annyira, hogy már valószínűleg saját maga sem tudta megítélni, mikor gúnyolja a führert és mikor saját magát, és hogy ez az önlealacsonyító beszédmód mennyire a természetévé vált... Ha valaki ebédidőben a helyzetünk nehézségein szórakozott, olyankor a bizalmink [vagyis a szóban forgó valamikori orvos] idézte Hitler valamelyik idevágó mondását, de olyan átéléssel, hogy azt már a saját szavainak és a saját meggyőződésének kellett tartanunk."21 Nem teljesen véletlen persze, hogy egy társadalmilag lecsúszott személy perverz identifikációját példázza az idézett eset. A politikai kultuszok keletkezése és mégoly időleges fennmaradása egyáltalán nem intézhető el tehát azzal, hogy kultusziparosok ügyes mesterkedéseit lássuk csupán bennük. Nem hagyhatjuk ugyanis figyelmen kívül a társadalom időnkénti ilyen irányú fogadókészségét, melyről Kershaw is fontosnak tartja megjegyezni: „a Führer-kultusz 1933 utáni túlzásai és elfogadottságának mértéke nem foghatók fel annak felismerése nélkül, hogy maga a kultusz [az] 1930-as évek válságos körülményei között (ha szélsőséges és torz formában is) a németországi polgári kultúra régóta fennálló és mélyen ható elemeit karolta fel és öntötte formába".22 Az a társadalom, amely kezdetben legföljebb csak sóvárogta, utóbb rendszerint már a saját önerejéből tartja életben a kultuszt, szorosan együttműködve annak propagátoraival és persze magával a kultusztárggyal. Az utóbbi tevékeny szerepéről ez alkalommal a kívánatosnál kevesebb szó esett, holott a Vezér akarata és alkalmankénti hozzájárulása nélkül bizonyára létre sem jöhetne a politikai mágia jelensége. Egy konkrét példa segítségével szeretném legalább futólag érzékeltetni a Vezér közvetlen hozzájárulását a személye iránt táplált kultuszhoz. 1933 után, amikor már intézményesen is kellően megszilárdult Hitler karizmatikus póza, a Führer személyesen igazította ki néhány ponton a kultusz egyébként mások által diktált mechanizmusát. 1940-ben egy propagandakampány során írta körül saját kívánatosnak tartott imázsát: ennek megfelelően nem volt szabad többé Jézus Krisztushoz hasonlítani őt. Goebbels, akinek szinte szabad keze volt a Führer-kultusz formálásában, a továbbiakban szigorúan tartotta is magát ehhez az útmutatáshoz.23 S ezen a ponton feltétlenül szót kell ejteni Sztálin biblikus imázsteremtési törekvéséről is. Az 1946-ban róla mintázott Az eskü című film készítése során így oktatta ki Berija a film rendezőjét, kezébe adva a kijavított forgatókönyvet: „Az eskü-nek magasztos filmnek kell lennie, amelyben Lenin az Evangélium Keresztelő Szent Jánosa, Sztálin pedig maga a Messiás."24 96
