Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Takáts József: A tér és az idő nemzetiesítése és az irodalmi kultuszok
Takáts József A TÉR ÉS AZ IDŐ NEMZETIESÍTÉSE ÉS AZ IRODALMI KULTUSZOK E tanulmánnyal - mely eredetileg a „Kultusz, kultúra, identitás" című konferencián hangzott el előadásként - a magyar irodalmi kultuszokat, legalábbis a 19. század utolsó harmadába, 20. század elejére esőket egy nagyobb kulturális kontextusba kívánom helyezni, a társadalmi tér és idő 19. századi nemzetiesítő kulturális egységesítésének kontextusába. Ha valamely olvasóm ismeri netán A kultuszkutatás és az új elméletek című tanulmányomat,1 tudhatja, hogy nem a nagy léptékek iránti előszeretetem késztet erre. A törekvéseim hasonlóak, mint említett cikkemben: arra szeretnék rámutatni, hogy az irodalmi kultuszok kutatói - az esetek többségében - olyan anyaggal dolgoznak, ami túlvisz az irodalomtudomány szokványos határain, olyan társtudományok közegébe, mint a nacionalizmuselméletek, az emlékezetkutatás, a politikai cselekvések antropológiája vagy az etnikai földrajz, amelyekben a kultuszkutatáshoz hasonló vizsgálódások zajlanak már régebb óta, amelyekhez csatlakozni lehet vagy éppen tanulni tőlük. Feltételezem, hogy már a konferencia címébe is azért került bele az identitás fogalma, hogy jelezze: mindazok a jelenségek, amiket kulturálisnak nevezünk (a kultuszok is), egyben politikaiak is, a hatalom és a társadalmi megkülönböztetés (a distinction bourdieu-i fogalmára utalok itt) létrejöttének a helyei. Bár az irodalmi kultuszok kutatói kevésbé hajlamosak arra, mint általában az irodalomtudósok, hogy társadalommentesnek lássák kutatási tárgyukat, úgy látszik, őket sem árt arra emlékeztetni, hogy az irodalmi szövegek és használataik nagyon is evilágiak.2 Az imént említett társtudományok közül a nacionalizmuselmélet és az etnikai földrajz tanulmányozása már csak azért is érdekes lehet a kultuszkutatók számára, mert e két tudományos terület alaptapasztalata és analogikus vizsgálódási modellje emlékeztet az irodalmi kultuszkutatáséra. A nacionalizmusról szóló számos elmélet szerint a modern társadalmaknak ezen újfajta közösségi érzelme és ideológiája olyasfajta kohéziós erőt jelent, mint korábban a keresztény vallás, s tartósságának és mozgósító képességének részben az a magyarázata, hogy hasonló lelki szükségletet elégít ki, mint korábban a vallás. Valami ilyesmit gondolnak saját tárgyukról a kultuszkutatók is: az irodalmi kultuszok olyan funkciót töltenek be a modern társadalomban, mint korábban a vallás és némely intézménye, s hasonló lelki szükségletekhez köthetők, mint a vallásos hit. Ilyesfajta mintázattal találkozhatunk az etnikai földrajz esetében is, amelynek módszertani modellje a szakrális földrajz, sőt, az utóbbi magában foglalja/foglalhatja az előbbit: „A szakrális terek között 46
