Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)

Rákai Orsolya: Kultusz, paradoxon, endoxa. Megjegyzések az irodalmi kultuszok elméleti problémáihoz

elnevezésben jobban látható, hogy a szekularizálódás és ugyanakkor transzcendálás, immanenda és metafizika újfajta kapcsolata mennyire alapjaiban határozza meg a modern irodalomfogalmat.

9 Hogy mennyire szoros az összefüggés a transzcendencia, az esztétikai megismerés és a kultusz között, azt jól mutatja például Kölcsey Töredékek a vallásról c. tanulmánya: „A ceremonia bizonyos setéttisztában tűnteti fel a vallási tárgyakat; az értelemnek megfoghatatlan dolgokat a szívnek sejdítéseivé varázsolja; s a fantázia előtt azon termékeny régiónak kárpitjait vonja fel, hol csak az nem talál boldogságot, ki elég kegyetlen magát mindég és mindenütt hideg vizsgálatokkal s gáncsolódásokkal gyötreni." Emellett Kölcsey kiemeli, hogy a teljes boldogság csak az értelem és szív együttes működésének eredménye lehet, implicite kapcsolódva ahhoz a korban meghatározó elképzeléshez, hogy minél gyengébb az értelem, annál több hárul a szívre (ezért nagyobb a szépirodalom jelentősége és egyszersmind veszélye az ifjúság és a nők esetében). Ld. Kölcsey válogatott művei (Vál. Fenyő István), Bp. 1975. 456. (Kiem. R.)

10 Vö. Paul de Man: A temporalitás retorikája. Allegória és szimbólum. (Ford. Beck András) In Az irodalom elméletei I. Szerk. Thomka Beáta, Pécs, Jelenkor, 1996.

11 Az esztétikai tapasztalatnak és a szimbólumnak a felértékelődését nem egyfajta társadalmi hierarchia megváltozásának tulajdonítom, s ebből a szempontból egyetértek Csetri Lajossal, aki rámutat, hogy Döbrentei zsenifogalma „a művészeti téren tevékenykedő teremtő lelket nem emeli a tudományos téren teremtő lélek fölé", ezért nála nincs szó arról, „ami a weimari klasszika és a német korai romantika világát jellemezte, hogy az esztétikai tudatformát a többi fölé emelte, a tudatformák hierarchiájának csúcsára." (Ld. Csetri: Egység vagy különbözőség? Nyelv- és irodalomszemlélet a magyar irodalmi felvilágosodás korszakában. Akadémiai Kiadó, Bp. 1990. 303. ) Sőt véleményem szerint a társadalom modernizálódásának egyik legfőbb jele és egyben eredménye, hogy az egyes társadalmi alrendszerek (ez, azt hiszem, bizonyos értelemben rokonnak tekinthető a „tudatforma" kifejezéssel) egymással hangsúlyozottan nem hierarchikus viszonyban állnak. A felértékelődés szó ezért nem társadalmi, hanem episztemológiai értelmű itt: a teremtő művészi (és különösen nyelvművészi) tevékenység és a transzcendencia megváltozott viszonyára és távolságára utal. Persze mindez nem zárja ki, hogy a későbbiekben relatív társadalmi-politikai felértékelődést is jelentsen (megint csak nem abszolút értelemben, hanem a társadalmi rendszerek önleírásai és egyéb műveletei szintjén), éppen ez a nemzeti panteonizáció és az irodalmi kultusz jelentkezésének előfeltétele.

12 Vö. Paul Ricoeur: A tanúság hermeneutikája. (Ford. Szabó István.) In Ikonológia és műértelmezés 3. Szeged, 1987.

13 „(...) Shaftesburynél megtalálható a panteista zsenikultusz is, amelynek jegyében a valóságnak mint szellemi lényegű, önmagát folyamatosan teremtő entitásnak olyan értelmezése uralkodik, mely e lényeget a hagyományos statikus világkép »natura naturatá«-jával (teremtett természetével) szemben »natura naturans«-ként (teremtő természetként) fogta fel, a zseninek pedig azt a »feladatot« adja, hogy akár az arisztotelészi mimézisz-elv követelményét is beteljesítve e szellemi teremtő lényeg törvényszerűségeit ragadja meg intuitíve, s ennek »utánzásával« teremtse meg a műalkotás második világát; s a platonizmusnak ez a változata megtalálható lesz a német idealizmus legjelentősebb esztétikai törekvéseiben is. De Shaftesburynél ez nem ellenkezik az ésszerű és poétikailag művelt, a neoarisztoteliánus poétikai rendszert ismerő és szemmel tartó művészi tevékenységgel, hisz a platonizmus szókratészi forrásaiban is döntő szerepe van a racionalizmusnak; mindez tehát nem valami

43