Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Rákai Orsolya: Kultusz, paradoxon, endoxa. Megjegyzések az irodalmi kultuszok elméleti problémáihoz
preromantikus zsenikultusz, hanem a felvilágosodás egyik sajátos színezetű, mert platonista variációja. S ez is része lesz az ihletet és kalkulációt egyaránt megkövetelő német korai romantikának is, főleg Novalis Fragmentjeiben. Ezt fogalmazza meg Döbrentei igen pontosan (...): »Ti, szerencsés ajándéku ifjak, kiknek képzelődése merészen repül, de a lelkesedés órájában józan lélek igazgat benneteket, ti emelkedjetek fel.«" (Kiem. R.) In Csetri 1990. 309. 14 Vö. Hans Robert Jauss: Az esztétikai élvezet és a poieszisz, aisztheszisz és katharszisz alaptapasztalatai. (Ford. Kulcsár-Szabó Zoltán). In Hans Robert Jauss: Recepcióelmélet - esztétikai tapasztalat - irodalmi hermeneutika. Irodalomelméleti tanulmányok. (Vál., szerk. Kulcsár-Szabó Zoltán). Bp., Osiris, 1999. 15 Vö. pl. Gerhard Plumpe véleményét, aki a modern (vagyis az irodalom társadalmi alrendszerként való elkülönése utáni) esztétikum paradigmatikus példájaként Rilke Archaikus Apolló-torzó c. versét elemzi (a nyelvi-esztétikai élmény hatására a nyelven túl/kívül következzen be változás), ill. Niklas Luhmannét, aki a műalkotást „műalkotásról folytatott kompakt kommunikációnak, vagy számtalan kommunikáció programjának" tekinti, amelyet „mintha speciálisan azért alkottak volna meg, hogy kommunikációra ösztönözzön." Ld. Plumpe: Ästhetische Kommunikation der Moderne. 2 Bde. Opladen, 1993. és Luhmann: A műalkotás és a művészet önreprodukciója. (Ford. Gergő Veronika) In Testes könyv 1. (Szerk. Kiss Attila Atilla, Kovács Sándor s.k., Odorics Ferenc), Szeged, 1996.119. 16 Vö. A' mult Század' fáradozásai a' Kritikában. In Felső Magyar Országi Minerva 1926. július (név nélkül) 17 Roland Barthes: Sade, Fourier, Loyola. (Ford. Ádám Péter, Romhányi Török Gábor.) Bp., Osiris, 2001.144. 18 Margócsy 1999, 15. 19 Luhmann 1996.120. 20 Szembe tűnő (stílszerűen) a rokonság a kritika egyik legfontosabb előzményét képező személyes szatírával, amelynek szintén a vakság és a vakságban elkövetett hibák, bűnök ostorozása volt az egyik legfőbb feladata: az illető (és környezete, a társadalom) nem látta a hibát, csak az éles szemű és értelmű szatirikus, aki műve céljának épp azt tartotta, hogy „felnyissa az emberek szemét". A szatírával kapcsolatos szakirodalomból számtalan példát lehetne idézni a szatíra és a kritika közti átmenet dokumentálására; itt most csak egyetlen monográfiára utalnék: Helmut Arntzen: Satire in der deutschen Literatur: Geschichte und Theorie. Darmstadt, 1989. 21 A Mindenes Gyűjteményben például azt olvashatjuk, hogy a biztos értékviszonyok és a morális pólusok (retorikai) kijelölésére azért van szükség, mert enélkül a költészet „tsábító Syrén" volna. Jóval későbbi példaként pedig eszünkbe juthat Adorno és Jauss vitája az Odüsszeia szirén-epizódjának az esztétikai tapasztalat allegóriájaként való értelmezéséről. (Vö. Kulcsár- Szabó Zoltán: Az esztétikai tapasztalat apologétája. In Jauss 1999. 440.) 22 Döbrentei Gábor: A' kritikáról. In Erdélyi Muzéum 1817/9. 200. 23 u (Kiem. R.) 24 Luhmann 1996.132. 25 Bár eleinte a közönség egyáltalán nem akar beletörődni, hogy hallgatásra ítélik. „Elnémítása" hosszas és éles vitáktól hangos folyamat eredménye a 19. század elején. Magyarországon különösen „életképesnek" bizonyult a nagyközönség, nem utolsósorban azért, mert a kultúra nemzetszimbolizáló és -fenntartó funkciója találkozott a még igen aktív nemesi nemzetképviselet-koncepcióval. A folyamatot olyan viták jelölik, mint például a Csokonai- vita (kapcsolódva a korabeli német népszerűség-vitához Bürger és Schiller kapcsán), 44
