Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Keresztúrszky Ida: „... megtaláltuk Jadviga párnáját..." Závada Pál regényének recepciója mint a dél-alföldi szlovákok identitását alakító diszkurzus?
I. A nemzeti, a lokális - és a magyarországi szlovákoké Az identitás-fogalom köznapi értelemben egyének közös származására, illetve azokra a közös, statikus karakterjegyeikre utal, amelyek ebben a viszonyban fejeződnek ki.2 Ezzel ellentétben az identitás kérdését elemző elméleti irányzatok - mind azok, amelyek nyelvészeti-pszichoanalitikus, mind pedig azok, amelyek történeti-antropológiai alapon közelítik meg a problémát - megegyeznek abban, hogy az identitás fogalmát önmaga kialakulásának dinamikus folyamataként értelmezik, amely minden esetben kontextusfüggő.3 Az 1980-as évek elején jelent meg a fogalom kommunikatív megközelítése, amely az identitást a diszkurzív gyakorlatok útján közvetített szubjektum-pozíciók (interpellation) és a szubjektumok saját, az interpellációnak megfelelő szubjektivitásukat performáló diszkurzív gyakorlatának (suture) találkozási pontjaként értelmezi.4 Pierre Bourdieu és Thomas H. Marshall mutatott rá arra, hogy az egyén az interpelláció során felé közvetített különböző szubjektum-pozíciókkal csak részben azonosul, másik részüket azonban elutasítja. Az, hogy az identitás interpellációja és az azonosulás folyamata együttesen hogyan működik, azaz, hogy a diszkurzív gyakorlatok közvetítette szubjektumpozíciók ismeretében az egyén vagy a közösség milyen mértékben azonosul velük vagy milyen ellenállást fejt ki saját performatív tevékenysége során, további elméleti és empirikus feltárásra vár.5 Az identitás fogalmának általános megközelítéséhez hasonlóan a nemzeti identitás vizsgálatában is megjelent a nemzet-fogalom szubsztancialista felfogásától való eltávolodás igénye.6 A nacionalizmus-kutatás társadalmi konstruktivista irányzata részletesen teoretizálta a nemzet mint „imaginarius közösség" kialakulásának folyamatát.7 Rogers Brubaker emellett a nemzet kategóriájának reprezentatív szerepét hangsúlyozza, elkülönítve az önreprezentációt a környezet felé irányuló reprezentációtól, és ennek megfelelően a nacionalizmus fejlődéselvű szemléletével szemben annak esemény-alapú feldolgozását sürgeti.8 Niedermüller Péter a közép-kelet-európai régióban, az 1989-et követő időszakban a történelem identitásképző társadalmi-politikai használatát figyelte meg.9 A jelenséget a magyarul nehezen visszaadható a nemzeti diskurzusa (discourse of the national) névvel illette. A nemzeti diskurzusának működését Niedermüller a múlt, a történelem és az aktuálpolitika háromszögébe helyezte: történelmi események újraértelmezése vezetett politikai és identitás-kategóriák meghatározásához. A nemzeti diskurzusán belül a történelem interpretált időként jelenik meg. A nemzeti történelem a társadalmi használat során a szocialista historiográfiával oppozícióban, mintegy azáltal falszifikáltan és összeroncsoltan jelent meg. Az új nemzeti történetnek ezzel szemben az „objektív reprezentáció" igényével kell fellépnie. Niedermüller e diskurzus három szintjét különítette el: a politikai, tudományos szövegek formájában létrejövő nyelvi szintet, a filmek, kiállítások során aktiválódó vizuális szintet, valamint a politikai, kulturális események alkalmával megnyilvánuló rituális szintet. Niedermüller három diszkurzív stratégiát különít el, melynek segítségével az új nemzeti történetírás objektiválni törekszik önmagát: a restaurációt, a 312
