Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
Kovács Ida: Bébé, a festő. Ottlik Géza és a képzőművészet
Velázquez képei mesteri színhatásukban (vő. La Concepcion), s ahogyan láttuk, intellektuális megformáltságukban, kompozíciójukban, teljes mivoltukban modellként is hatnak az íróra (Iskola a határon többsíkú szerkezete). Van Gogh nem képei kigondoltságával, hanem azok erejével, majdnem erőszakosságával, a külső világ - saját beállítódásán keresztül megfogott - maradéktalan megragadásának képességével nyűgözi le. Van Gogh az, akinek sikerül, nem úgy mint Both Benedeknek, aki csak szeretné és próbálja megfogni az illanékony percben a látványt és élményét egyaránt: „November, Köd száll majd le...(Medve) ... alig lát .... Ugyanekkor szinte mellesleg, de sajátságos élességgel belefényképeződik a látvány, fák, táj, ég, föld, kórházi kertajtó örökre az emlékezetébe... Ahogy a főallét, ezt is csak lefesteni lehet. Vagy megzenésíteni. Megírni nem." [...] „Van Gogh le tudta rajzolni. Bébé sokszor megnézte -a műgyűjtő szomszédjuké volt ez a rajz. Két óriás fa, a tar ágasbogas koronáik a téli égre nyújtózkodnak, és, persze, önéletírás mindenestől. Vincent a két fa, fölöttük a kozmosz."50 Elképzelhető, hogy Ottlik Van Gogh A nueneni kert télen (Szépművészeti Múzeum, ltsz. 1935-2791.) című tollrajzában ismert rá a szombathelyi télben látott két ágas-bogas, koronájával égre meredő, s összekapaszkodó fára. A japán fametszetek keménységére emlékeztető Van Gogh-rajz hatása döbbenetes, ahogyan Ottlik megállapítása is: Vincent a két fa. Utóbbi megjegyzés ismét a kettőzés, a duplumok jelentőségére irányítja figyelmünket. Továbbá arra, hogy az Iskola a határonban, de a Budában is, lényegében mindkét szereplőt (Medve, Bébé) bizonyos vonatkozásban tekinthetjük az író alteregójának, vagy ha nem is, annyit állíthatunk, hogy az író saját életrajzából, s személyes tulajdonságaiból mindkét szereplőjére osztott egy-egy csokorra valót. A görcsösen összekapaszkodó ketten-egyedül fa-kompozíció látványához való vonzódás Ottlik lélekrajzának elemzéséhez adhatna izgalmas kiinduló alapot. Tandori Dezső a Hajnali háztetőket a magyar irodalom egyik legszebb kis gyöngyszemeként tartja számon, elhibázottnak látja azonban Ottlik Buda-beli festő-hős választását, zavarónak érzékelve Ottlik túlzott igyekezetét „az írás festéssé alakításán", sőt, a könyv szerkezetének gyengeségeit, kuszaságát is ennek a rovására írja. „Nincs megdolgozva, kiszálazva, nem Vincent Van Gogh: A nueneni kert télén, 1884, toll 281