Kalla Zsuzsa - Takáts József - Tverdota György (szerk.): Kultusz, mű, identitás - A Petőfi Irodalmi Múzeum könyvei 13.; Kultusztörténeti tanulmányok 4. (Budapest, 2005)
E. Csorba Csilla: Meztelen a király. A fókai-szobor története
E. Csorba Csilla MEZTELEN A KIRÁLY A Jókai-szobor története „Szobrot fog emelni a nemzet a nagy költőnek, de azt a dicsfényt a homloka körül, mit szobrász nem adhat meg műremekének, a nemzet szemeinek kell ott derengve látni mindenkor." (Jókai Mór)' „Május 9-én szürke tavaszi délután, aminőket Turgenyev szeretett, a felhők mögött bujkáló napfénynek részint jelenlétében, részint távollétében volt Jókai temetése a Múzeum előcsarnokából. Onnan vitték ki koporsóját, ahol Kossuthé állt ezelőtt néhány évvel. Nagy temetés volt az állam költségén, aminőt csak a magyarok tudnak rendezni a legnagyobbjaiknak. Jelen volt a király Apponyi udvarnagy által képviselve, ott álltak a koporsó körül a rokonokon kívül a miniszterek, az ország nagyjai, zászlósai, a parlament tagjai, a vármegyék és a városok küldöttségei, ahogy ez lenni szokott. Tizenkét nehéz szekér görnyedezett a koszorúkkal a halottaskocsi után. Ilyen pompával viszik a kiégett napot, hogy elássák a földbe." - Ezzel a balladai hangvételű néhány sorral emlékezett Mikszáth Kálmán atyamesterének, Jókai Mórnak temetésére, ahol nem is csak ő, „de a saját regényeinek közös hőse vonult ki végleg a világból."2A mikszáthi „kihunyó nap" hasonlatra rímel a Kisfaludy Társaság tagjának, Varga Gyulának emlékezése is, aki szerint: „Vele egészen a horizont alá merült irodalmunk egének az a része, melyen a legfényesebb csillagok tündököltek".3 A díszes temetésen a sírnál elhangzott beszédek újra visszhangozták a tíz év előtti dicsőítő ódák frazeológiáját, annak ellenére, hogy a beszédmondók, a sír körül állók, legyenek azok barátok, rokonok, ismerősök, kései, méltatlannak ítélt házassága miatt évek óta kerülték az elhunytat, elmaradtak mellőle, gúnyolták, sajnálták, alázták és gyalázták. Az ember, aki írásaival „millió és millió emberben [tartotta] a honszerelmet, midőn azt mindenfelől oltogatták, elénk tárta az ország múltját lángoló lelkesedéssel, fönséges ihletével kirajzolta jövőjét, neki élt, neki dolgozott szíve vérével", számkivetett lett.4 Míg halála előtt nem sokkal „hazája ellen vétkes egyén"-nek nevezik a parlamentben, halála után újra a dicsőség glóriája övezi nevét. Hívei azt várják, hogy az időskori „rossz" lépése (második házassága) alól a halál feloldozza, s váltsa meg a tévedés „bűnétől". 249
